Magyar gazdaság

Sorra nyeri a csatákat Ázsia a szabadalmi háborúban

Ázsia átvette a vezető szerepet a nemzetközi szabadalmi kérelmek regisztrálásában. Kínai, japán és koreai cégek uralják a globális innovációs szférát.

Immár Ázsiából származik a nemzetközi szabadalmi kérelmek több mint fele, ami főleg Kína, India és Dél-Korea kiemelkedő teljesítményének köszönhető – derül ki a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) kedden kiadott éves jelentéséből.

Tavaly minden korábbinál nagyobb számú, több mint 253 ezer nemzetközi szabadalmi kérelmet regisztrált az ENSZ szellemi tulajdont védő és a kreatív tevékenységet ösztönző szakosított szervezete, ami 3,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi számot.

  • A beadványok 50,5 százaléka Ázsiából,
  • 24,5 százaléka Európából,
  • 23,1 százaléka pedig Észak-Amerikából érkezett.
  • Az Egyesült Államokból tavaly 56 142 szabadalmi kérelmet adtak be, 0,9 százalékkal kevesebbet mint 2017-ben. Kínából viszont 9,1 százalékkal több, 53 345 beadvány érkezett. Japánból 49 702 szabadalmi kérelmet, a negyedik helyezett Németországból 19 883-at, az ötödik helyezett Dél-Koreából pedig 1714-et adtak be tavaly.

    Kína 1993-ban még mindössze egy nemzetközi szabadalmi kérelmet nyújtott be a WIPO-hoz, de 2017-re felzárkózott a második helyre, letaszítva Japánt. Tavaly is a tengerentúlról érkezett a legtöbb kérelem, de ha így folytatja, Kína akár két éven belül lekörözheti az Egyesült Államokat.

    Fotó: AFP

    Az első tizenöt ország között szerepel India is, ahol kiugró mértékben, 27,2 százalékkal nőtt az innovációs kezdeményezések száma. A világ legnépesebb állama mellett egyedül Finnország (14,7 százalék) tudta két számjegyű mértékben növelni beadványait.

    Ázsia adja jelenleg a szabadalmi bejelentések többségét, ami fontos mérföldkő ezen gazdaságilag dinamikusan fejlődő térség számára, és jól jelzi az innovációs tevékenység történelmi eltolódását nyugatról kelet felé

    – mondta Francis Gurry, a WIPO főigazgatója az eredmények ismertetését követően.

    Hasonló trendekről árulkodik az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) a múlt héten közzétett éves jelentése is, amely szerint Európában 2018-ban minden eddiginél több, összesen közel 174 317 szabadalmi bejelentést tettek, ami 4,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A legtöbb szabadalmi bejelentést az orvosi technológiák, a digitális kommunikáció és a számítógépes technológia területén adták be.

  • A benyújtott európai szabadalmak kevesebb mint fele, 47 százaléka érkezett európai országokból,
  • a kérelmek negyede pedig az Egyesült államokból.
  • Japán 13 százalékkal, Kína 5, Dél-Korea pedig 4 százalékkal képviselteti magát,
  • a főbb ázsiai innovátor országok tehát a kontinensünkön beadott szabadalmak közel negyedét adják.

    A trend azonban itt is a távol-keletieknek kedvez.

    Míg a legtöbb kérelmet beadó Egyesült államok csupán 2,7 százalékkal növelte a szabadalmi kezdeményezések számát, addig japán 3,9 százalékkal, Kína 8,8 százalékkal, Dél-Korea pedig 13 százalékkal.

    Az ázsiaiak tehát egyre aktívabbak az európai szabadalompiacon is.

    Innovációs tényezővé váltak az ázsiai tech cégek

    Az ázsiai térnyerés a beadott céges kezdeményezéseknél is szembeötlő. A legaktívabb vállalatok 10-es listáját is ázsiai cégek dominálják, hat távol-keleti gyártó mellett csupán két-két európai és amerikai cég található a WIPO nemzetközi szabadalmakat regisztráló listáján.

    Közülük toronymagasan vezet a kínai Huawei távközlési vállalat, amely több mint 34 százalékkal, 5405-re növelte nemzetközi szabadalmi kérelmeinek számát 2018-ban. Ez egyben vállalati rekordot is jelent a szabadalmak területén.

    A második helyezett japán Mitsubishi Electric 2812 beadványt nyújtott be tavaly a WIPO-hoz, majd az amerikai Intel (2499) és Qualcomm (2404), majd ismét egy kínai cég, a ZTE (2080) következik.

    A top 10 tagja még a koreai Samsung és LG, valamint a kínai BOE, megelőzve a svéd Ericssont és a német Robert Boscht.

    Fotó: AFP

    Ami az öreg kontinenst illeti, Ázsia szerepe itt is egyre meghatározóbb. 2018-ban négy vállalat is egyenként közel 2500 szabadalmat adott be Európában az EPO-hoz, a legaktívabb német Siemens mindössze 8 indítvánnyal előzte meg a második, kínai Huaweit, és mindössze 44-gyel a harmadik, dél-koreai Samsungot. A negyedik helyre szintén egy dél-koreai vállalat, az LG futott be.

    Úgy tűnik tehát, a Huawei egész pályás letámadást folytat az innovációs térfélen, Európában és globálisan egyaránt.

    A vállalat világszerte 80 ezer elfogadott szabadalommal rendelkezik, ami nyolc százalékos növekedés a tavalyi eredményhez képest. Ezek többsége találmányi szabadalom.

    A cég kiemelkedő szabadalmi tevékenysége nem meglepő annak fényében, hogy a kínai vállalat árbevételének 11-13 százalékát fordítja a legújabb technológiák kutatására, emellett világszerte 16 k+f központot működtet.

    A kínai gyártó kiemelkedően aktív a technológiai licenszek, ezen belül is a digitális és telekommunikációs fejlesztések bejelentésében, és vezető szerepet tölt be az 5G-s hálózat és eszközözök fejlesztésében.

    Eközben a kínai egyetemi szféra is egyre aktívabb a szabadalmak benyújtásában: tavaly először kerültek a WIPO ranglistáján kínai felsőoktatási intézmények a top tízes csoportba, ráadásul rögtön négy is az öt amerikai és egy dél-koreai egyetem mellé. A Sencseni Egyetemet és a Dél-kínai Műszaki Egyetemet csak a 25 éve listavezető kaliforniai UCLA és az massachusettsi MIT előzi meg a beadványok számában.

    Másfél száz hazai kezdeményezés

    Magyarországról egyébként 2017-ben 147, 2018-ban pedig 153 nemzetközi szabadalmi kérelmet adtak be a WIPO-hoz. Az Európai Szabadalmi Hivatal pedig 120 új beadványt regisztrált hazánk területéről, amivel a 33-ok vagyunk az egymillió főre jutó szabadalmi kérelmek számát tekintve.

     

    k+f EPA WIPO Japán innováció Kína Huawei szabadalmak Samsung Dél-Korea
    Kapcsolódó cikkek