BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fővárosi közműcégek még tartják magukat

A rezsicsökkentéssel sújtott fővárosi közműcégek jól teljesítettek, ám a BKV Zrt. kilencmilliárdot meghaladó vesztesége mindent elvitt – derül ki a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztett cégbeszámolókból.

A nyolc vizsgált, jelentősebb árbevételű fővárosi önkormányzati cég összesen 2,8 milliárd forintos veszteséget termelt 2018-ban, ám a Főtáv Zrt. még nem közölte a beszámolóját. A cég az elmúlt években jelentősebb – milliárdos nagyságrendű – eredményt ért el, lehetséges, hogy ez tavaly is sikerült, ami akár még nyereségbe is fordíthatja az önkormányzati cégek tavalyi összesített eredményét.

A cégbirodalomból negatív értelemben a BKV lóg ki: a BKV Zrt. tavaly 138,9 milliárd forintos bevétel mellett 9,3 milliárdos veszteséget termelt a főváros számára

– derül ki a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésére beterjesztett céges beszámolóból. Kiemelendő azonban, hogy az üzleti tervben még 15 milliárdot meghaladó veszteséggel számoltak. A bevételek kismértékben emelkedtek, ennek ellenére jött össze a jelentős veszteség, miközben a cég egy évvel korábban 110 millió forintos nyereséggel zárt. A BKV költségei minden fronton nőttek – az anyagi jellegű személyi ráfordítások és a leírások is –, ezért egy konkrét okot nem lehet megnevezni a közlekedési vállalat veszteségére, legfeljebb a menetjegyárak befagyasztását, más szóval az alulfinanszírozottságot. A BKV 9,3 milliárdos veszteségét részben ellensúlyozza a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. 1,3 milliárd forintos nyeresége.

Fotó: Kallus György

Az ellenpont a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., amelyből 75 százalék mínusz egy szavazatot birtokol Budapest: a cég tavaly 4,3 milliárd forintos adózott nyereséget termelt.

Az árbevétel 39,3 milliárd forint volt, 7,1 százalékkal magasabb az előző évi bevételeknél – miközben a rezsicsökkentés miatt a cég évek óta nem tudott árat emelni.

A növekedés jelentős részben az egyéb bevételek emelkedésének következménye, miután a cég kiszámlázta a Fővárosi Önkormányzatnak a 2015-ös viharkárok helyreállításával kapcsolatos költséget – olvasható a könyvvizsgálói jelentésben, és nőtt a szennyvíztisztítással kapcsolatos bevétel is.

A teljes cikk a hétfői Világgzadaságban olvasható

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.