Magyar gazdaság

Kontrát Károly: A gazdasági eredmények teszik lehetővé a juttatást

A közfoglalkoztatás csúcsévéhez, 2016-hoz képest az idén júliusban 121 ezer fővel dolgoztak kevesebben a másodlagos munkaerőpiacon

Az értékteremtő munka elismeréseként, nem pedig kampánycéllal nyújt a kormány a havibéren felül nettó 54 ezer forintos egyszeri juttatást a közfoglalkoztatottaknak – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Kontrát Károly. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a jelentős és a közfoglalkoztatotti létszámcsökkenés tette lehetővé az egyhavi pluszpénzt. A közmunkások elhelyezkedését novembertől a tárca gazdaságélénkítő programja is tovább segíti.

Kontrát Károly a lap szombati számában megjelent interjúban elmondta, hogy az összeg legkésőbb szeptember 20-ig minden közfoglalkoztatotthoz megérkezik, nincs külön teendőjük.

A MÁV közfoglalkoztatottjai dolgoznak a Föld napja alkalmából a MÁV és a helyi önkormányzat, illetve a Széchenyi Egyesület a MÁV XIV. és XVI. kerületi vasúti területein rendezett közös hulladékgyûjtõ akciójában Rákosszentmihály vasútállomáson 2017. április 21-én.
MTI Fotó: Marjai János

Az államtitkár határozottan visszautasította azokat az ellenzéki vádakat, amelyek szerint a kormány célja a juttatással az, hogy szavazatokat szerezzen a közelgő önkormányzati választásokra.

A támogatással elismerjük a társadalom számára hasznos munkájukat azoknak, akik még a közfoglalkoztatásban dolgoznak. Emellett az érintettek álláskeresését is támogatni szeretnénk az összeggel

- nyomatékosította a politikus.

Az egyszeri, foglalkoztatást ösztönző támogatásra azok jogosultak, akik idén január 1. és július 31. között legalább kilencven napig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak, és jogviszonyuk augusztus 1-jén is megvolt. Nem jogosultak viszont azok, akiket kizártak a közfoglalkoztatásból például azért, mert tanköteles gyermekük mulasztása miatt elmarasztalták őket, vagy nem fogadták el a nekik felajánlott képzést, illetve állást.

Az államtitkár kiemelte: a közfoglalkoztatás csúcsévéhez, 2016-hoz képest az idén júliusban 121 ezer fővel dolgoztak kevesebben a másodlagos munkaerőpiacon, alig több mint 103 ezer fő. Az elmúlt egy év alatt pedig 23 ezer közmunkásnak sikerült elhelyezkednie a vállalkozásoknál vagy a közszférában.

közfoglalkoztatás Kontrát Károly
Kapcsolódó cikkek