Magyar gazdaság

Több ezer munkatárs cserélődik a Magyar Postánál

Idén az év első 9 hónapjában 20 százalékot meghaladó volt a fluktuáció a Magyar Posta dolgozói körében.

A lojális, szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársak elismerésével és a munkateher csökkentésével kellene ösztönözni a megtartást a 28 500 főt foglalkoztató Magyar Postánál. Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke szerint ezek nélkülözhetetlenek a magas, 20 százalék feletti fluktuáció csökkentéséhez – olvasható a HR Portálon.

Várhatóan 6000 munkatárs cserélődik a Magyar Postánál 2019-ben.

A szakszervezet elnöke pozitív változásként említette, hogy 2018-ban a bérmegállapodásba sikerült beépíteni a régi dolgozók elismerését.

A Posta kiemelt logisztikai csomagkézbesítőket és kiemelt gépjárműkezelőket keres 370 000, illetve 450 0000 forint bruttó bérért plusz juttatásokkal.

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

„Ez a két fizetés magasnak minősíthető a társaságnál hasonló pozíciókat tekintve, így bérfeszültséget jelent, de persze két jól fizető állás önmagában nem érinti a teljes,

mintegy 800 munkakörben dolgozó 28 ezres postás munkaerőt, viszont rámutat egy lényeges problémára. Arra, hogy jelenleg csupán 305 400 forint a postai dolgozók bruttó átlagbére havonta, ha az egyéb juttatásokat nem számoljuk”

– mondta Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke.

A szakszervezet elnöke szerint a bérfeszültség adott, a bérezés a legérzékenyebb terület a Postán. Tóth Zsuzsanna elmondta, hogy folyamatosan tárgyalnak a munkáltatóval, és ennek eredményeként 2018-ban a bérmegállapodásba sikerült beépíteni a régi dolgozók elismerését.

Tóth Zsuzsanna elmondta, hogy 2019-ben az év első 9 hónapjában 20 százalékot meghaladó volt a fluktuáció a Magyar Posta dolgozói körében: „Sem javulás, sem romlás nem tapasztalható a mutató tekintetében a tavalyi évhez képest” – tette hozzá a Magyar Postánál egyedüli, reprezentatív szakszervezetének vezetője.

A Posta dolgozói létszáma az I-IX. havi adatok alapján 28 458 statisztikai fő volt, amiből vélhető, hogy ilyen fluktuáció esetén várhatóan több, mint 6000 ember mozog a Magyar Posta rendszerében ebben az évben.

fluktuáció posta Magyar Posta
Kapcsolódó cikkek