Csak a déliek akarják az eurót
A különbség a két utóbbi csoport stratégiájában annyira markáns, hogy Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank
elnökének november eleji szkeptikus megjegyzései az euróról Nyugaton nagyobb vitát váltottak ki, mint Közép-Európában. A visegrádiak kormányai határozottan nem akarják az eurót. A déliek már bejelentették csatlakozási szándékukat – igaz, nem biztos, hogy tárt karokkal fogadnák őket.
A múlt évtizedben, amikor a régió országai csatlakoztak az Európai Unióhoz, azt is vállalniuk kellett, hogy majdan bevezetik a közös valutát, amelytől kiötlői azt várták, hogy egységesíti és megerősíti a blokkot, mint a világ egyik legversenyképesebb gazdasági övezetét. Határidőt azonban nem szabtak a bevezetésre. Az eurózóna tíz éve kezdődött válsága pedig kételyeket ébresztett, érdemes-e feladni az önálló kamat- és árfolyampolitikát, egyben felvállalni azt a kockázatot, hogy a bajba jutó eurózónatagokat – mint Görögországot – ki kelljen segítenünk.
Eközben a visegrádi négyeknél jelentős politikai átrendeződés is történt, megtámasztva a szkepszist.
A legszélesebb ellenállás az euró bevezetésével szemben Lengyelországban alakult ki. Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke áprilisban jelentette be, hogy Lengyelország nem kívánja bevezetni az eurót, amíg el nem éri Németország jólétének a szintjét. Ezzel a beláthatatlan jövőbe tolta a csatlakozást. Ráadásul egy hónappal később a kérdésben vétójoggal rendelkező lengyel jegybank elnöke, Adam Glapinski is bejelentette, hogy hivatali ciklusának végéig, 2022-ig az ország biztosan nem kéri felvételét az eurózónába. Sőt az ERM–2 árfolyamrendszerébe sem, amelyben két évet kell tölteniük a nemzeti fizetőeszközöknek, mielőtt felváltaná őket az euró. Azért Lengyelországban sincs teljes egyetértés a kérdésben: bár a lengyelek zöme inkább megtartaná a zlotyt, a vállalkozások többsége bevezetné az eurót.
A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja
