Magyar gazdaság

Brüsszelben tárgyalnak a mobilfizetésről

Megalapozatlannak tűnik a Fővárosi Közgyűlésnek az a határozati javaslata, amely egy uniós ítéletre hivatkozva vizsgálná felül, hogy a jövőben is alkalmazandó-e a magyar mobilfizetési szabályozás a fővárosi parkolásüzemeltetésben.

Magyarország folyamatosan tárgyal az Európai Bizottsággal (EB) az ítélet végrehajtásához szükséges lépésekről, és megküldte javaslatait az uniós testületnek – reagált a Világgazdaság érdeklődésére az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Lapunk az Bírósága által a nemzeti mobilfizetési rendszer (nmfr) kapcsán hozott döntés ügyében kérte a szaktárca tájékoztatását. A döntés még 2018 novem­berében született meg, mi­után a bizottságnak a magyar állammal szemben kezdeményezett kötelezettségszegési eljárása nyomán per indult. Az ITM-nél kiemelték: az ügyben az Európai Unió Bírósága a legfontosabb kérdésekben Magyarországnak adott igazat, több lényegi elem vonatkozásában is elutasítva az EB keresetét. A luxembourgi testület így megerősítette, hogy az nmfr mint egységes mobilfizetési platform jogszerű, és nem sérti az európai uniós jogot. „A bíróság mindössze a rendszer bevezetésekor alkalmazott jogi megoldást vitatta” – mutatott rá a minisztérium.

Az ítélet leszögezte, hogy az nmfr-rel egy átjárható, transzparens szolgáltatás jött létre Magyarországon, és nem adott helyt annak a követelésnek sem, hogy az egységes rendszert fel kell számolni. Ugyanakkor a bíróság a jogszabályi beavatkozás mértékét túlzónak találta, ezért ajánlásokat fogalmazott meg a magyar állam számára. A kormány levélben rögzítette, hogy kész módosítani a szabályozást, és egyben új szabályozási keretet létrehozni, amelyben az egységes szolgáltatást egy koncessziós rendszerben biztosítanák. Tavaly szep­temberben a magyar fél hivatalosan is eljuttatta az EB-nek a bírósági ítéletnek való megfelelés koncepció­ját, amely tartalmazta a törvényi és kormányrendeleti szabályozás tervezetét. Mindez azért lényeges, mert ennek alapján megalapozatlannak tűnik a Fővárosi Közgyűlésnek az a múlt heti határozati javaslata, amelynek értelmében a fenti ítéletre hivatkozva Budapest felülvizsgálja, hogy a jövőben is változatlanul alkalmazandó-e a magyar mobilfizetési szabályozás a fővárosi parkolás üzemeltetésében.

A központosított mobilértékesítésű szolgáltatások fogalmát egy 2011-es törvény vezette be, és előírta, hogy ezek értékesítése a kormány által kijelölt nemzeti mobilfizetési szervezeten keresztül történjen. Erre a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-t kérték fel, amely száz százalékban állami tulajdonú gazdasági társaság, és 2014 júliusától a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. leányvállalata. A társaság valamennyi ügyfél számára Magyarország egész területén azonos feltételekkel biztosítja a központosított mobilértékesítésű szolgáltatás (parkolás, úthasználat, közlekedési mobiljegy, belépőjegyek) értékesítését. Az nmfr működtetése közszolgáltatás, ezt közszolgáltatási szerződés is rögzíti, amelyet legutóbb 2018 végén 2022 végéig hosszabbítottak meg.

Budapest Európai Bizottság Nemzeti Mobilfizetési Rendszer Európai Unió Bírósága ITM koncesszió
Ezek is érdekelhetik