Magyar gazdaság

Mélyen zsebbe kell nyúlni az öregekért

Az Arte aukciója is visszaigazolta azt a trendet, hogy a műtárgyak iránt fogékony közönség hezitálás nélkül ad ki nagyobb összegeket a hatvanas-hetvenes évek modern alkotóinak munkáiért.

Az Arte Galéria a 88. aukcióját zárt ajtók mögött tartotta meg. A grafikákat, kerámiákat, érmeket és festményeket is kínáló árverést erős licitálási kedv jellemezte. Sokan követték az eseményeket az Axioart oldalán is, a tételek harmadára olykor fél tucat érdeklődő licitált, és az elkelt műtárgyak összkikiáltási ára az aukció végére megduplázódott. Marsó Diana, az Arte vezetője elmondta, hogy a galéria gyűjtői várták az árverést, ezért fel sem merült, hogy elhalasszák. Nyolcvan telefonos licitálót regisztráltak, és az előzetes vételi megbízásokkal a 223 tételből álló anyag fele eleve gazdára talált. Az 50 százalékos arány az árverés végére 72 százalékra emelkedett. Az eladott darabok összkikiáltási ára 3,7 millió forint volt, az összes leütés 7 millió forinton zárt.

A legmagasabb áron Csernus Tibor Hommage a’Bosch című korai, 1959-es monotípiája kelt el. A kisméretű kép 110 ezer forintos kezdőára végül az ötszörösére, 550 ezer forintra ugrott. A Kossuth-díjas festő és grafikus 1927-ben született Kondoroson, és 2007-ben, nyolcvanévesen hunyt el Párizsban. Nem tudott beilleszkedni az ötvenes évek magyar művészeti életébe, egy ideig a barátai szereztek neki könyvillusztrátori és filmplakát-tervezői munkákat, de egyre jobban ellehetetlenült, majd 1964-ben feleségével, a szobrász Sylvester Katalinnal Párizsba disszidált. Franciaországban elismert alkotó lett, kedvelték újszerű, szürrealista, szürnaturalista látásmódját. Az elmúlt években hazai aukciókon is felbukkantak az alkotásai: 2019 decemberében a Bodó Galériában 8 millió forintot fizettek egy olajjal festett aktjáért, a Virág Judit Galéria 2019 novemberében tartott modern- és kortársárverésén pedig 14 millió forinton ütötték le egy 1972-es olajfestményét.

Az Arte mostani aukciója is visszaigazolta, hogy a piac nagy összegeket ad a „nagy öregek” műveiért, a hatvanas-hetvenes évek modern alkotóinak munkáiért. Keserü Ilona Hullámok című szitanyomatának árát 34 ezer forintról tornázták fel 110 ezer forintra. Kondor Béla Kombájnok című színezett rézkarca azért is érdekes, mert Kondorra jellemző volt, hogy kipróbált színvariánsokat a sokszorosított grafikáinál, de azok nagyon ritkán bukkannak fel egyszerre, egybekeretezve, mint a Kombájnok esetében. Az életmű-katalógusban is szereplő grafika igazi gyűjtői darab, megvásárlója kedvező, 220 ezer forintos áron jutott hozzá. A festmények közül Basch Edit 1938-as Könyöklő fiú című olaj-vászon képe 95 ezerről indult, de annyian akarták megszerezni, hogy végül 360 ezer forintnál koppant a kalapács. Basch Edit pályája elején a nagybányai művésztelepen dolgozott, majd a húszas évek végén Párizsba költözött. Hosszabb időt töltött Rodosz szigetén is, a harmincas évek elején pedig Rómában. Külön szekciót alkottak az Arte anyagában az érmek, plakettek, fém falidíszek. Ennek előzménye, hogy Radnóti Fanni és Ortutay Gyula hagyatéki árverésén a galéria sikeresen adott túl az emlékérmeken is. Azóta ideszoktak a gyűjtők, akik jó árakon juthatnak kvalitásos darabokhoz. Ezúttal Beck Ö. Fülöp Toldi alakját ábrázoló Arany János-emlékérme 34 ezerért, Varga Imre Czóbel-emlékérme 32 ezerért, Ferenczy Béni Jókai Mór-emlékérme 36 ezerért kelt el.

Az ötszörösére,

550

ezer forintra ugrott Csernus Tibor Hommage a’Bosch című korai, 1959-es monotípiájának indulóára

Ezek is érdekelhetik