Magyar gazdaság

Kedvező fordulat lehet a gyártóknak a MÁV és a Volán között létrejött frigy

Magyarországon négy vállalat gyárt autóbuszokat, ebből három magyar tulajdonú. Ezek együttesen mintegy 600-650 új járművet készíthetnek el az idén.

Az új és nagyobb vonatközlekedési csomópontok kialakulásával még több autó­buszra lesz szükség, tehát az igények növekedésével kell számolnunk a MÁV–Volán-integráció kapcsán – erről a Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke nyilatkozott a Világgazdaságnak. Vincze-Pap Sándor szerint arról egyelőre nincs hír, hogy a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) az idén és jövőre hány autóbusz beszerzésére tehet javaslatot. „A szándék az évi ezer darabra és a darabszámok további növelésére megvan, de a tényleges határokat a költségvetési sarokszámok szabják majd meg” – mutatott rá.

A Mabusz elnöke úgy véli, 2020-ban 600-650 új busz készülhet el Magyarországon. Ahhoz képest ez mindenképpen előrelépés, hogy az éves volumen 2010 körül még csak 100-150 darab volt. Mindez annak köszönhető, hogy 2016-ban nagy összegű kormányzati támogatások jelentek meg, és a fejlődéshez a gyártás és a kapacitások összehangolását ellátó NABB munkája is hozzájárult. Így kúszott fel az itthon elkészült járművek száma éves szinten átlagosan félezer környékére. Összehasonlításképp: az 1980-as években az Ikarus évente több mint tízezer autóbuszt gyártott és adott el világszerte.

A nemzeti buszstratégia célja, hogy a következő évtizedben a közösségi közlekedésben használt 7500 buszt legalább 50 százalékos hazai hozzáadott érték mellett cseréljék le olyan új járművekre, amelyek megfelelnek a környezetvédelmi szempontoknak. Vincze-Pap Sándor értékelése szerint ez a tervekhez képest késésben van. „Két éve még úgy számoltunk, hogy erre az évre el kell érni az 1000-1200 darabos buszgyártási mennyiséget, de ez várhatóan csak 2022-ben sikerülhet”– mondta. Tavaly óta kiemelt szemponttá vált, hogy mindegyik magyar gyártónál fel kell gyorsítani az elektromos városi autóbuszok fejlesztését, ez részben magyarázhatja a csúszást. A kormány Klíma- és természetvédelmi akciótervében is szereplő Zöldbusz programban 2022-től csak elektromos buszt lehet üzembe helyezni a 25 ezret meghaladó lélekszámú településeken, a tervek szerint 2030-ra minden második busz környezetbarát lesz a nagyvárosok helyi tömegközlekedésében. A Mabusz elnöke megjegyezte: az is az elektromos buszok beszerzését részesíti előnyben, ezekre a konstrukciókra szerezhető közösségi támogatás.

Magyarországon négy, egyenként sokmilliárdos beruházással létrejött autóbuszgyártási kapacitás található. Ebből három száz százalékban magyar tulajdonú, a negyedik, a kizárólag elektromos buszokat gyártó BYD kínai hátterű. A mosonmagyaróvári Kravtex – amelynek már több mint 1300 autóbusza közlekedik a magyar utakon – várhatóan 350, tíz méternél hosszabb autóbuszt készít az idén.

A BYD elérheti a 150 darabos kibocsátást, míg a debreceni Inter Traction Electrics és a székesfehérvári Ikarus együttesen 100-150 autó­busz gyártását tervezi. „A magyar piaci igényeknek körülbelül a felét fedik le a hazai gyártók. Az elektromos autóbuszok előtérbe kerülésével ez az arány csökkenhet, hacsak nem történnek nagyobb befektetések a hazai gyártóknál” – mutatott rá a szakember. Arra is kitért, hogy a koronavírus-járvány egyelőre nem írta felül a buszos cégek terveit, viszont a kényszerű leállások miatt nagyjából másfél hónapos munkaidő-kiesés jelentkezett a gyártóknál.

MaBuSZ buszgyártás koronavírus Nemzeti Buszstratégia Vincze-Pap Sándor
Ezek is érdekelhetik