BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bilincs kattant a több százmilliós költségvetési csalás gyanúsítottjain

Letartóztatásba került pénteken egy 700 milliós költségvetési csalással gyanúsított fővárosi szervezet három tagja.

Letartóztatásba került a Székesfehérvári Járásbíróság döntése értelmében pénteken egy 700 milliós költségvetési csalással gyanúsított fővárosi szervezet három tagja, míg a negyedik gyanúsítottat bűnügyi felügyelet alá helyezték – közölte a Fejér Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint a letartóztatás ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek, míg a bűnügyi felügyelet elrendelésére vonatkozó döntés végleges.

Illusztráció. Fotó: Frank May/ AFP

Az ügyészség megállapította, hogy a gyanúsítottak fiktív számlák felhasználásával a számlázási láncolatban résztvevő gazdasági társaságok ügyvezetőinek közreműködésével az egyik gyanúsított által képviselt cég általános forgalmi adó fizetési kötelezettségét jogosulatlanul csökkentették,

s ezzel az állami költségvetésnek közel 700 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

A szójatermék kereskedelmével foglalkozó gazdasági társaság képviselőjeként az egyik gyanúsított 2018 májusától két fia és strómanok közreműködésével hamis tartalmú számlákat könyvelt le, valótlan tartalmú adóbevallásokkal a cég áfafizetési kötelezettségét jogosulatlanul csökkentette.

Az ügyészség megjegyezte, hogy a bűncselekmény elkövetéséért 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.