Magyar gazdaság

Ingyenes online kurzus indul a mesterséges intelligenciáról

Rajtol az online kurzus, amely során mintegy százezer ember szerezhet ismereteket a technológiáról – írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

December elsejével kezdetét veszi az MI Kihívás, melynek célja a mesterséges intelligencia széles körű társadalmi megismertetése – jelentette be Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Az ITM és a Digitális Jólét Program keretében működő MI Koalíció közös kezdeményezéseként létrejövő program részeként

elkészült egy hazai fejlesztésű alapozó online kurzus, amely során mintegy százezer ember szerezhet általános ismereteket a technológiáról.

A kormány célja, hogy a Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájában foglaltaknak megfelelően a társadalomhoz a közelebb hozza a mesterséges intelligenciát és felkészítse az alkalmazására,amelynek egyik legfontosabb eleme az MI Kihívás.

Fotó: Axel Heimken/dpa

A decemberben induló tudatosító kampány célja, hogy

2021 végéig egymillióan átfogó képet kapjanak a technológiában rejlő lehetőségekről, és közülük százezren megismerjék a mesterséges intelligenciával kapcsolatos alapvető tudnivalókat.

Az ELTE szakemberei által kidolgozott ingyenes online kurzus (Bevezetés a Mesterséges Intelligencia világába) a laikus érdeklődők és az üzleti szféra képviselői számára is kiindulási alapként szolgál ahhoz, hogy általános információkat szerezzenek a technológiáról.

Solymár Károly Balázs kiemelte, hogy

a mesterséges intelligencia alkalmazások széles körű elterjedése óriási gazdasági hasznot jelent, mivel javítja a termelékenységet, és jelentős mennyiségben teremt nagyobb hozzáadott értékű munkahelyeket.

Ezzel együtt felmerül az igény az új feladatok elvégzésére képes, jól képzett munkaerő iránt. A most induló kurzus az első lépcsőfok a változásokra való felkészüléshez.

A képzést bárki elvégezheti, és folyamatosan elérhető az érdeklődők számára A kurzus tartalmát a fejlesztők a folyamatosan fejlődő technológiához fogják igazítani, ezáltal biztosítva azt, hogy az elsajátítható ismeretek mindig aktuálisak, naprakészek legyenek. Elvégzését követően a résztvevők számára további tematikus modulok lesznek elérhetők 2021 első felétől, így a program teljes tanulási utat kínál és biztosítja a lehetőséget a további fejlődésre.

Az MI Kihívásról további információkat az AI Hungary weboldalán találnak.

kurzus ingyenes oktatás Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégia
Kapcsolódó cikkek