Magyar gazdaság

Vártnál kevésbé nőtt a Philips negyedéves nyeresége

Elemzők nagyobb profitra, 636 millió euróra számítottak.

A Philips nyeresége a vártnál kevésbé nőtt, a bevétele ugyanakkor felülmúlta az elemzői becsléseket a tavalyi utolsó negyedévben.

A holland konszern hétfőn azt közölte, hogy az adózott eredménye 8,5 százalékkal, 603 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 556 millió euróról.

Elemzők nagyobb profitra, 636 millió euróra számítottak.

A cég forgalma 0,7 százalékkal, 6 milliárd euróra emelkedett, felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 5,91 milliárd eurót. Összehasonlítható alapon a forgalom 7 százalékkal bővült, szintén nagyobb lett a vártnál.

Fotó: Mateusz Slodkowski/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

A Philips öt éve vált meg alacsony nyereségességű fényforrás üzletágától, hogy részben az egészségügyre koncentráljon.

Jelenleg három nagy divíziót működtet, ezek

a személyi használatra szolgáló kisebb elektromos egészségügyi eszközök, továbbá a diagnosztikai készülékek, illetve az egészségügyben alkalmazható szoftverek gyártása és fejlesztése.

Az első szegmensben a bevétel 1 százalékkal, 1,824 milliárd euróra csökkent, a második ágazatban a bevétel 5 százalékkal 2,458 milliárd euróra esett, a harmadikban pedig a bevétel 17 százalékkal, 1,581 milliárd euróra ugrott.

A cég részvényenként 0,85 euró osztalékot fizet a negyedévi teljesítmény alapján.

 

profit philips elemzés
Kapcsolódó cikkek