Magyar gazdaság

Elvitte a járvány a bérautóflotta felét

A turizmus bedőlésével beszakadt a rövid távú autóbérlések piaca is. A forgalmat megfelezte a koronavírus-járvány, a cégek a járműparkjukat is piacra dobták a fennmaradásukért. A szektor készül az újranyitásra, a szereplők sokat várnak a foci-Eb-től, feltéve, ha lesznek nézők.

Minimum a felére esett tavaly a hazai autókölcsönző cégek forgalma 2019-hez képest a pandémia miatt – erről a Sződi János, a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének (MAKSZ) elnöke, az Avalon Rent a Car ügyvezetője beszélt a Világgazdaságnak.

A két éve még rekordszintű, 30 milliárd forintos forgalmat lebonyolító szegmens 2020-ban legfeljebb 15 milliárdot érhetett el.

A végleges statisztika még nem áll rendelkezésre, de az előző évi első nyolc hónap hivatalos adataiból jól látszik, milyen ütemben omlott össze a rövid távú autóbérlés piaca. A folyamat teljes mértékben lekövette a turizmus leállását.

Egy éve januárban még 12-54 százalékos bővülésről számoltak be 2019 azonos időszakához képest a MAKSZ tagjai, a növekedés februárban is kitartott. Márciusban a koronavírus magyarországi megjelenésével 10-52 százalékos csökkenést jelentettek az autókölcsönzők. A visszaesés áprilisban és májusban érte el a mélypontját, akkorra eltűnt a szektor forgalmának 71-87 százaléka.

Ez azt jelenti, hogy a korábbi 100 forint helyett mindössze 13-29 forint bevételük keletkezett a szereplőknek, ez gazdaságilag kezelhetetlen, ezért jelentősen le kellett faragni a költségeket

– jegyezte meg az elnök. Nyártól, a szigorítások enyhülésével lassú javuló pályára állt a járműkölcsönzés, augusztusban volt olyan vidéki cég, amely 3 százalékos növekedést produkált éves bázison. Ennek az áll a hátterében, hogy a Budapesten kívüli területek kevésbé érzékenyek az idegenforgalom alakulására.

Fotó: Kallus György

A szeptemberi határzár újra visszalökte a turizmust, és így az autókölcsönzést, a novemberi kijárási tilalom pedig tovább csökkentette a belföldi igényeket is. Sződi János szerint azonban az őszi–téli időszak nem hozott újabb mélypontot, de legalábbis nem múlta alul a májusi számokat. Ezt azzal magyarázta, hogy addigra a vállalkozásoknak legalább rövid távra volt B tervük: a belföldi és a tartós bérlet felé fordultak, kialakították a transzfer és a csomagkiszállítási profiljukat. A mintegy 7000 járműből álló hazai bérautóflotta körülbelül felét még így is eladták, mivel a 2019-ben megkötött 300 ezer bérleti szerződés is megfeleződött.

A járműpark 2020 júniusára 48-58 százalékra olvadt, és augusztusban is még 39-43 százalékkal kevesebb bérautó volt forgalomban, mint az előző év azonos időszakában.

Ezeknek az autóknak az értékesítése a mögöttes banki konstrukciók miatt nem feltétlenül gördülékeny, de a használtjármű-piac kedvező helyzete segítette ezt a kényszermegoldást.

A MAKSZ pesszimista, realista és optimista forgatókönyvvel is készül az újraindulásra. Az utóbbira abban az esetben van esély, ha a 2021-re tervezett nagyobb rendezvényeket (labdarúgó-Európa-bajnokság, magyar Forma–1-es futam) nézőkkel tartják meg. Az ő kiszolgálásukra a jelenlegi kapacitásokat mindenképpen bővíteni kell, viszont mivel időközben megugrott az új autók ára, az autókölcsönző vállalatok díjemelésre kényszerülnek. „Ha a nyitás terv szerint megy végbe, akkor is csak reménykedni lehet, hogy a 2019-es szintet valamikor 2023 után újra hozni tudjuk” – emelte ki az elnök. Eddig a cégek zöme talpon maradt, a legnagyobb nemzetközi szereplők – Hertz, Sixt, Avis – kivonulásáról sem hallani, de csődök is bekövetkeztek. A mintegy 1100 fős foglalkoztatotti kör harmadát, felét nem tudták megtartani a vállalkozások, az ő pótlásuk a jövőben kihívás lesz .

autóbérlés autókölcsönzés Magyar Autókölcsönzők Szövetsége
Kapcsolódó cikkek