Magyar gazdaság

Ismét emelték az NHP keretösszegét

Mintegy 500 milliárd forinttal emelték meg a rendelkezésre álló keretet. A program elmúlt 8 évében 70 ezer hazai kkv 5400 milliárd forintnyi hitelhez jutott.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa részleteiben megismerkedett az Növekedési program (NHP) Hajrá! elmúlt évi eredményeivel, s azokat áttekintve úgy határozott, hogy annak érdekében, hogy változatlan feltételek mellett továbbvihető legyen,

a program rendelkezésre álló keretét további 500 milliárd forinttal, 2500-ról 3000 milliárd forintra emeli

– jelentette be Patai Mihály. A jegybank alelnöke arról is beszélt, hogy a pandémiás helyzet egyelőre nem teszi lehetővé, hogy az MNB az NHP program tervezett újragondolását végrehajtsa, ezért egyelőre az eredeti formában folytatódik.

A tavaly tavaszi meghirdetés óta több, mint 31 ezer vállalkozói ügyfél számára 2050 milliárd forintnyi NHP Hajrá! hitel került folyósításra. Az NHP összes programjában pedig eddig az elmúlt 8 évben 70 ezer hazai kis- és középvállalat 5400 milliárd forint volumenben kapott olcsó hitelforrást.

Az eddig folyósított NHP Hajrá! hitelek több, mint fele forgóeszköz hitel volt, azaz a cégek mindennapos továbbélését segítette. A kihelyezések közel egyharmada új beruházások finanszírozását szolgálta. Pulai György jegybanki igazgató szerint az idén a korábban felvett hitel kiváltása már csak igen alacsony számú NHP Hajrá! szerződés hitelcélja volt.

Fotó: MNB

A kihelyezés háromnegyede öt ágazatba került kihelyezésre – a kiskereskedelem önmagában a folyósított hitelek több, mint negyedét tudhatja magáénak.

Ezen felül jelentékeny mértékben részesedett az NHP Hajrá forrásokból a feldolgozóipar, az ingatlanügyletek, a mezőgazdaság és az építőipar. Az ingatlanokkal kapcsolatos finanszírozás korábbi NHP programokhoz képest komolyabb részaránya a jegybanki szakember szerint azzal függhet össze, hogy az NHP Hajrá esetében az igényelhető hitelösszeg maximuma 20 milliárd forintra emelkedett, ami már komolyabb fejlesztések finanszírozását is lehetővé teszi.

A kihelyezések kétharmada ugyanakkor továbbra is mikro- és kisvállalatokhoz került.

Az elmúlt negyedévben ismét az OTP volt a legaktívabb piaci szereplő a NHP Hajrá kihelyezéseiben. Wolf László vezérigazgató-helyettes szerint eddig, több, mint 10 ezer céggel szerződtek, több, mint 500 milliárd forint értékben. Wolf László emlékeztetett: a múlt héten üzbegisztáni tárgyalásaikon – ahol a bank felkérést kapott az üzbég bankrendszer privatizációjában való részvételre – Csányi Sándor elnök-vezérigazgatóval az ottani partnerek figyelmébe ajánlották az NHP programot.

NHP Hajrá MNB
Kapcsolódó cikkek