Magyar gazdaság

Mintegy két és félmillió amerikai maradhat egyetlen árva peták nélkül

Több republikánus szenátor is megvágná a segélyeket, mert úgy vélik, hogy az a munkaerőpiacra történő visszatérés helyett az otthonmaradásra ösztönzi az embereket.

Több mint 2,5 millió amerikai munkanélküli maradhat teljesen jövedelem nélkül – jelentette csütörtökön az AFP francia hírügynökség, idézve az egyik legtekintélyesebb globális intézet, az Oxford Economics előző nap közzétett elemzését.

Az elemzés egyebek közt rámutatott arra, hogy a világjárvány miatt megemelt összegű munkanélküli segély vélhetően hozzájárul a korlátozott munkaerő-kínálathoz: jóllehet a gazdaság talpraállása még várat magára, de sok vállalat máris arra panaszkodik, hogy nehézségekbe ütközik a munkaerőtoborzáskor, s lenne munka, de nem akad elég munkát vállaló.

Erre hivatkozva több republikánus kormányzó azt fontolgatja, hogy csökkenti, vagy egyenesen meg is szünteti a pandémia miatt bevezetett rendkívüli munkanélküli segélyeket.

Az Oxford Economics felmérése szerint az Egyesült Államok 27 republikánus párti kormányzójából legalább 21 tervezi ezt.

A politikusok arra hivatkoznak, hogy a juttatások kedvezőtlenül hatnak a munkaerőpiacra.

Henry McMaster, Dél-Karolina republikánus kormányzója úgy vélekedik: a járvány idejére meghatározott, kivételesnek számító pénzügyi segély mostanra veszélyes joggá változott.

Ez a segély a munkaerőpiacra történő visszatérés helyett az otthonmaradásra ösztönzi az embereket

– jelentette ki McMasters egy, még május elején közzétett levelében, amelyben egyúttal a megemelt támogatások eltörlésére utasított.

Fotó: Frederic J. BROWN / AFP

Greg Gianforte, az észak-nyugati Montana republikánus kormányzója szintén az államában tapasztalható munkaerőhiányra panaszkodott, amely – mint hozzátette – a gazdaság szinte valamennyi szektorát érinti.

A járvány következtében emberek millió veszítették el állásukat országszerte, ezért a szövetségi kormányzat a munkanélküli segélyhez való jogot kiterjesztette, mások mellett az egyéni vállalkozókra, illetve a járulék időtartamát is meghosszabbította szeptember elejéig. A segélyek összege tagállamonként változó, heti 230 és 820 dollár között mozog.

Joe Biden amerikai elnök azt közölte, hogy az egyes államok maguk dönthetnek arról, tovább kívánják-e folyósítani a megemelt juttatásokat, és hozzátette azt is, hogy e támogatást megvonhatják azoktól, akik visszautasítják a felkínált munkát.

Közgazdászok szerint

a segélyek megszüntetése a jelenlegi 16 millió kedvezményezettből mintegy 2,5 milliót minden bevételétől megfosztana.

Többen arra figyelmeztetnek, hogy a döntésnek katasztrofális hatásai lehetnek az állandó jövedelemmel nem rendelkező családokra nézve.

Sue Berkowitz, egy alacsony jövedelműeknek jogsegélyt nyújtó dél-karolinai központ vezetője újságíróknak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy

a különleges munkanélküli segélyek megvonása pusztító hatású lesz, és elsősorban az afroamerikai és spanyolajkú közösségeket, valamint az állandó jövedelemmel nem rendelkezőket sújtja majd.

Az Oxford Economics elemzése leszögezi azt is: a gyengélkedésének egészségügyi okai is lehetnek, amennyiben még mindig sok amerikai nincs beoltva az új típusú koronavírus okozta Covid-19 ellen.

munkanélküliség Egyesült Államok koronavírus járvány segély koronavírus-válság munkaerőpiac segélyezés pandémia
Kapcsolódó cikkek