Magyar gazdaság

Győr-Moson-Sopron: megint itt a munkaerőhiány problémája

Győr-Moson-Sopron ipari teljesítménye bizonyos területeken már meg is haladja a járvány előtti szintet, mondta Pintér-Péntek Imre, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke.

A beruházások visszaestek. Az első negyedév óta érezhető javulás? 

A KSH adatai szerint a visszaesés 14 százalékos a beruházásokban, de ha az előző év első negyedévét és az idei év első negyedévét hasonlítjuk össze és csak a gazdálkodó szervezeteket vesszük alapul, ez valójában csak 10 százalék. Jelentős beruházások valósultak meg az elmúlt években a megyében, elmondható, hogy vannak települések, ahol már nem a volumen növelése a cél, hanem a minőségé, a termékeké és szolgáltatásoké de a munkaerőé is. Látható, hogy míg az építési beruházások volumene némileg csökkent, az eszközberuházásoké némileg nőtt. Hasonló a tendencia, ha a vállalati beruházásokat állítjuk szembe a kormányzati és önkormányzati beruházásokkal: az előbbiek mértéke csökkent, az utóbbiaké növekedett. A teljes volument jelentősen befolyásolják a már említett kormányzati beruházások is, amelyek az idei évben fognak látványosan beindulni. Ilyen Csorna város strandfürdője, a Győri Vízi Élménypark, illetve a nagycenki Széchenyi-kastély turisztikai célú fejlesztése. A gazdaság számára fontos kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködések szempontjából jelentős fejlesztés indul – remélhetően már az idei évben: a régi győri kekszgyár területén megvalósuló tudományos és innovációs parké.

Fotó: Huszár Gábor / Kisalföld

Mikor térhet vissza a járvány előtti szinthez a megye gazdasági teljesítménye?

A KSH első negyedéves megyei statisztikái szerint Győr-Moson-Sopron ipari termelése az első helyen áll a 2019. évi 2. helyezéshez képest. Ennek alapján elmondhatjuk: a teljesítmény nem, hogy visszatért a járvány előtti szinthez, bizonyos területeken már meg is haladja. Nyilván egy negyedévből nem vonhatunk le hosszútávú következtetéseket, de biztatóak az adatok.

Sokkal hamarabb tért magához a mint az ország más részeiben. Talán már túl alacsony is a

Megyénkben jelentős mértékű belső migráció orvosolta a munkaerő-hiányt, a járvány időszakában ez a folyamat visszafordult. Ahogy elindult a termelés, az üzemek gyakorlatilag azonnal felszívták a rendelkezésre álló munkaerőt – már azt a részét, melyet nem szívott el a szomszédos Ausztria ezzel egy időben. Az esetlegesen fellépő újabb hiányt pedig szinte azonnal orvosolta az országon belüli munkaerő-vándorlás. A határ közelsége és a magasabb ausztriai bérek nem könnyítik meg a vállalkozások munkaerő-piaci helyzetét, de beszédes tény, hogy a járvány előtt már elindult egy munkaerő-visszaáramlási folyamat is Ausztriából a megyébe, ugyanis többek közt a munkaerőhiány hatására a hazai bérek emelkedtek és gyakran már nem érte meg az ingázással együtt járó kényelmetlenségeket is vállalni.

Az idegenforgalom jelentős csapást kapott?
A turizmus volumene a vendégéjszakák tekintetében a 2019 évben volt a legmagasabb, akkor 187 ezer vendégéjszakát regisztráltak a megyében, ez nagyjából fele-fele arányban oszlott meg a belföldi és a külföldi vendégek között. 2020 nyarán sikerült elérni a 130 ezer vendégéjszakát, de a járvány miatt az arányok eltolódtak a belföldi turisták irányába, közel 70 százalékra. Az előző év első negyedéve még a csúcsközeli vendégéjszakákat mutatta, ahhoz képest az idei év első negyedéve kicsit kevesebb, mint a felét hozta. Persze ebből a statisztikából következtetéseket levonni még nem lehet, majd a szezon után látunk pontos számokat, de szemmel láthatóan megélénkült a turizmus és a vendéglátás, reméljük, hogy egy esetleges negyedik hullám esetén a szigorítások a nem lehetetlenítik el a szektort ismét. Fontosnak tartjuk a két oltás felvételét mindenki számára, az olasz, francia és német példák már azt mutatják, hogy részleges korlátozásokra számíthatnak az egyes szektorok – oltás igazolásához vagy teszthez kötik bizonyos egységek, rendezvények látogatását, tömegközlekedési eszközök használatát.

Fotó: Huszár Gábor / Kisalföld

Emelkedjen a

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint szükség lesz, részben mert mintegy 500 ezer magyar munkavállaló már külföldön dolgozik, másrészt a minimálbér szintjét tekintve nemcsak a nyugat-európai országoktól, de a környező államoktól is le vagyunk maradva. Az ország nyugati részében ez különösen égető kérdés, ahol az osztrákok elszívják a munkaerőt. Nincs más választás, de a kis- és középvállalkozásoknak állami segítségre is szükségük van a bérfelzárkóztatáshoz. Ez lehet a versenyképesség támogatása, illetve adókompenzáció. A minimálbéremelés költségeinek legalább a felét az államnak kellene átvállalnia, a szociális hozzájárulás öt százalékpontos csökkentése ehhez nem elég.

MKIK Győr-Moson-Sopron megye Pintér-Pintek Imre kamara szocho minimálbér emelés Megyefókusz
Kapcsolódó cikkek