Idén is az Országos Mentőszolgálat Alapítványának ajánlották fel legtöbben adójuk egy százalékát – derült ki a Nemzeti – és Vámhivatal (NAV) honlapjára feltöltött adatokból.

A koronavírus-járvány kezdete óta indított tájékoztató kampányoknak köszönhető, hogy 2019 óta a 180 millió forintot is meghaladó összeggel több érkezett hozzájuk, ezzel második egymást követő évben végzett a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány előtt.

A tíz legtámogatottabb civil szervezet között nincs változás, továbbra is a gyermekek testi, szellemi fejlődését elősegítő, illetve az állatvédelemmel foglalkozó alapítványok a legnépszerűbbek.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A Nemzeti Tehetségprogram mellett idén több mint 28 ezer civil szervezet, valamint 136 egyház részesült a személyi jövedelem adó egy százalékból.

Úgy tűnik, megállt a civil szervezeteket támogatók körének évek óta tartó szűkülése: míg 2015-ben 2,2 millió fő rendelkezett úgy felajánlja adója egy százalékát, 2020-ban már csak 1,6 millió, idén azonban megfordult a trend, így 1 millió 660 ezer magánszemélytől érkezett támogatás. A felajánlott összeg is emelkedett 9,6 milliárdról 10,5 milliárdra.

A koronavírus-járvány hatása itt is megmutatkozik: az elmúlt két évben több mint duplájára emelkedett az Országos Mentőszolgálat Alapítványára érkezett felajánlások összege. 

2019-ben még 121 millió forint támogatást kaptak, idén már 308 millió forintot. 

Ezzel párhuzamosan a korábbi listavezető Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány visszacsúszott a második helyre a 208 millió forintos támogatással. Őket követi a Bátor Tábor Alapítvány, illetve a Bethesda Kórház Alapítvány szintén száz millió forint feletti összeggel. Az állatvédő egyesületek közül idén is a legnépszerűbb a Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány, valamint a hortobágyi Madárkórház Alapítvány voltak 79, illetve 77 millió forinttal.

Évről évre nő azok száma, akik valamilyen magyarországi vallási közösségnek ajánlják fel adójuk egy százalékát. A tavalyihoz képest idén egy milliárddal több, összesen 8,9 milliárd forint támogatásban részesültek a magyarországi egyházak 1,5 millió nyilatkozó jóvoltából.

A legtöbb adományt, 4,3 milliárd forintot a Magyar Katolikus Egyház kapta, a Magyarországi Református Egyház javára pedig 1,8 milliárd forint érkezett. A Magyarországi Evangélikus Egyház 508 millió, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége pedig 472 millió forintot kapott. Tovább csökkent a Nemzeti Tehetség Program támogatóinak köre, ezúttal már csak 170 ezer fő ajánlott fel összesen 1,1 milliárdot erre a célra.