A nyár elején fogadta el az Országgyűlés a jövő évi költségvetést, amely tartalmazza a gyógyszertámogatás mértékét is

– mondta a VG-nek Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szakmai igazgatója. A gyógyszerkassza kerete jövőre is emelkedik: 2022-ben összesen 449,6 milliárd forint lesz, ebből az állam által biztosított támogatás 343,8 milliárd. Ehhez pluszforrásként megjelenik a gyógyszertámogatási céltartalék  a gyógyszergyártók különadó-befizetéseiből, ez 105,8 milliárd forintot tesz ki – jelezte a szakmai igazgató.

Jövőre 4,1 százalékos plusz jelenik meg a gyógyszertámogatási soron,

miközben idén és tavaly ennek több mint a duplája, 9,8, illetve 8,5 százalékos volt az emelkedés mértéke. A következő évinél alacsonyabb emelkedést legutóbb 2017-ben láttunk – mutatott rá Marjai Tamás. Érdekesség, hogy az állam által biztosított támogatás 3 százalékkal, míg a támogatási céltartalék összege 7 százalékkal nő jövőre. A nagy értékű gyógyszerek után járó támogatást, ugyanúgy, mint az idei évi büdzsében, külön soron tüntették fel. A támogatás mértéke nem változott: 2022-ben pontosan ugyanakkora összeg lesz, csaknem 120 milliárd forint jut erre a területre.

Fotó: Löffler Péter

Ez utóbbi kategóriába sorolhatók azok a kórházi felhasználású biológiai és kiemelten innovatív készítmények, amelyek döntően az úgynevezett tételes finanszírozás keretében támogatottak – mondta a VG-nek Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója. Hozzátette: 

a legtöbb kiemelt onkológiai terápiás, valamint a speciálisan a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közbeszerzési eljárásai keretében beszerzett készítmény,

továbbá az egyedi adminisztratív szabályok és kvóták alapján felhasználható gyógyszerek is ebbe a csoportba tartoznak. Ez a keret tartalmazza a tételes finanszírozású gyógyszereket, valamint a ritka betegségek gyógyszereinek támogatását is.

Az AIPM igazgatója szerint a helyzet változatlan, a nagy számok ellenére az látszik, hogy – ha mindent egybevetünk – mára minden ötödik forintot a gyógyszercégek különadója fedez. A jövő évi költségvetés nettó növekménye még ennél is rosszabb – tette hozzá Holchacker Péter. A 2021-es büdzsében a gyógyszertámogatás bővülése elsősorban az organikusan növekvő igények fedezésére szolgál, érdemi gyógyszerbefogadást nem tesz lehetővé. Kiemelte, hogy az idei kasszában még van némi extra mozgástér, de ez további költségvetési források bevonását vagy a rendelkezésre álló források egyszeri átcsoportosítását igényli.

A költségvetés számait tovább elemezve Marjai Tamás kiemelte:

a gyógyászati segédeszközök (GYSE) támogatását az idei évi költségvetéshez hasonlóan ismét két tételben határozták meg.

Ez együttesen 80,3 milliárd forintot tartalmaz, amely mindössze 0,4 százalékkal több az ideinél. A 80,3 milliárd forinton belül az egyedi GYSE-k támogatására 21 milliárd, míg az egyéb GYSE-k és a kölcsönzés támogatására 59,3 milliárd forint jut. A gyógyszertárak támogatására, ugyanúgy mint az idén, összesen 8,6 milliárd forintot szánnak. A közgyógyellátással kapcsolatos főbb számok sem változnak, az egyéni gyógyszerkeret havi összege 12 ezer forint, az eseti éves keret összege pedig 6 ezer forint marad jövőre is, összesen 17,3 milliárd forintot fordítanak erre a célra. A méltányossági gyógyszertámogatás összege viszont jelentősen nő, az idei 18 milliárd helyett jövőre 21 milliárd forinttal tervez a büdzsé. A méltányossági gyógyászatisegédeszköz-támogatás is emelkedik, 2,5 milliárdról 2,7 milliárd forintra.