A családoknak járó adó-visszatérítéssel együtt jövőre már több mint 1000 milliárd forint személyi jövedelemadóról mondhat le az állam. Az idei 5,5 százalékos növekedést szinte minden elemző biztosra veszi, így ha a kormány is jóváhagyja, 

csaknem 600 milliárd forintot kaphatnak vissza a gyermekes családok az idén befizetett személyi jövedelemadójukból. Ennek részletei felől érdeklődve kerestük a Pénzügyminisztériumot, azonban lapzártánkig nem kaptunk választ. 

Fotó: Zalai Hírlap / Pezzetta Umberto

Nem ez az első eset, hogy ekkora bevételről mond le az állam, az adórendszer 2011 és 2013 között lezajlott átalakítása több mint 400 milliárd forintos adóelengedést okozott. 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 

az egykulcsos bevezetésének első évében 1382 milliárd forint érkezett a költségvetésbe szja-ból. 

Ha 2008-hoz viszonyítunk, még nagyobb a különbség, 

a válság előtti utolsó évben 2000 milliárd forint szja-befizetés folyt be a költségvetésbe. Az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó 2016-ban aztán további 1 százalékkal mérséklődött, ez mintegy 110 milliárd értékű adócsökkentés volt. 

Bár akkor Varga Mihály pénzügyminiszter azt hangoztatta, hogy a kormány elkötelezett az egy számjegyű mellett, ehelyett azóta is főként célzott kedvezményt jelentett be a kabinet: előbb a négy-, majd a háromgyermekes anyák mentesültek az szja befizetése alól, ezek az intézkedések több mint 126 milliárd forintot hagynak a nagycsaládosoknál. Legutóbb a 25 év alattiak adóelengedéséről döntött a kabinet, amivel 140 milliárd marad a pályakezdő fiataloknál. Ugyan továbbra is megvan a lehetősége, hogy meglépje a kormány az egy számjegyű személyi jövedelemadót, ám ennek a mértéke a jövőben egyre nagyobb kiesést okozna a költségvetésben:

a 9 százalékos kulccsal további, már több mint 1000 milliárd forintról kellene lemondani, ami az adó-visszatérítés egyszeri tételével szemben jókora lyukat ütne a büdzsében.

Nemcsak a lakossági befizetések, hanem a fogyasztáshoz kapcsolt adók esetében is több ízben döntött mérséklésről a kabinet, annak ellenére, hogy az adórendszer elmúlt tíz évben történt átalakítása során elsősorban ezen adónemekre kíván támaszkodni. Az, hogy 2012-ben az általános forgalmi adót a kormány 2 százalékponttal, 27 százalékra emelte, az akkor 500 milliárd forint pluszt hozott az államkasszába. 2017-től azonban számos esetben mérséklődött az alapvető élelmiszerek áfája, a baromfihús, a tojás, a tej, a hal és az elviteles ételek áfája egyaránt 5 százalékra csökkent. A legnagyobb költségvetési hatással azonban az új lakások áfájának 20 százalékos mérséklődése jár, ezzel jövőre 110 milliárd forint marad a lakosságnál, a csokos lakások illetékmentessége is 25 milliárdnyi kiesést okoz a büdzsének.