Magyar gazdaság

Orbán Viktor: A maximum prémiumot kapják a nyugdíjasok novemberben

Jövőre akár a teljes 13. havi nyugdíjat is visszakaphatják a nyugdíjasok, ha a gazdaság ezt lehetővé teszi.

Idén jó híreink vannak, mivel a gazdaság jól teljesít, a egységesen 80 ezer forint lesz 

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő továbbá jelezte, hogy 

az miatt érkezik a nyugdíjkorrekció, emiatt lesznek olyan nyugdíjasok, akik akár 100 ezer forintot is kaphatnak majd novemberben.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ráadásul a miniszterelnök jelezte, hogy jövőre további kétheti nyugdíjat mindenképpen visszaadnak. „De ha nem hibázunk, és a gazdaság pörgetése sikeres lesz, akkor látok esélyt arra, hogy egész havi nyugdíjat adjunk vissza” – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy ezt azért még ne vegyék készpénznek. Várhatóan erre februárban sor kerülhet. 

Az 5,5 százalékos növekedés mindenképpen meglesz a miniszterelnök szerint. Nagy ramazurinak kellene lennie ahhoz, hogy ez ne így legyen 

– fogalmazott Orbán Viktor. Az adó-visszatérítés kapcsán megjegyezte, hogy főként a családokat viselte meg a járvány, ezért döntöttek úgy, hogy ha lesz nagyobb bevétele az államnak, akkor ők kapjanak egy jelentősebb segítséget. Erre február 15-ig kell sorra kerülnie, de hozzátette azt is, ez jelentős feladatot ró az adóhivatalra.

Gáz van, mert nincs gáz – fogalmazott a miniszterelnök, utalva az Európában kirobbanó energiaválságra. 

A kormányfő emlékeztetett, hogy korábban többszörösére emelkedett az áram és a gáz ára, előbbi kétszeresére, utóbbi háromszorosára. Magyarországnak van egy rossz története ebben az ügyben – hívta fel a figyelmet. Hatalmas csatát kellett megvívni a nemzetközi cégekkel, amikor a rezsicsökkentést bevezették. „Így jutottunk el oda, hogy nálunk a legalacsonyabbak az energiaárak, miközben Magyarországnak nincs energiaforrása. A magyar energetikai szakemberek a legjobbak között vannak Európában, nélkülük ez nem sikerült volna” – emelte ki a miniszterelnök. 

Ugyanakkor jelezte, hogy az oroszokkal meg kellett egyezni, ráadásul olcsóbb árat is tudtunk kialkudni. „Gázügyben nem az ukrán emberek érdekéhez, hanem a magyar emberek érdekéhez tudunk igazodni” – mutatott rá a miniszterelnök, ezért délről fogunk hozni gázt, Ukrajna felől nem biztonságos a szállítás.

Az oltás működik, a korlátozások nem működnek – figyelmeztetett Orbán Viktor. A kormányfő mindenkit arra biztat, hogy vegye fel az oltást. Azt is jelezte, fel vagyunk készülve, év végéig összesen 17 millió vakcina áll rendelkezésre.

Kapcsolódó cikkek