Valamelyes csökkent a vitaminok iránti kereslet, ennek egyik oka a drágulás, a másik pedig, hogy a koronavírus okozta kezdeti pánik 2021-re kicsit alábbhagyott 

mondta Jánvári András, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója. Minden időszaknak megvannak a slágertermékei, a koronavírusnak köszönhetően az elmúlt két évet viszont teljes hullámzás jellemezte a piacon. 

Sok forgalmazó szeretné elérni a tavalyi forgalmát, azonban mindenki visszaesést tapasztal. A dobozszám eladásokban 10-20 százalékos csökkenés történt. Sokan kevésbé tartanak a vírustól, vagy aki felvette az oltást úgy gondolja, már megtett mindent. Az első három hullámban egyértelműen látszott, hogy ahogy növekedtek az esetszámok, hatványozottan nőtt az érdeklődés a védekezést segítő termékek iránt. Ez a negyedik hullámban nem jellemző, látszik a növekedés, de sokkal kisebb, mint korábban. A drágulás miatt a tavalyi évhez képest kevesebb vitamint veszünk, ugyanakkor 2019-hez képest még így is többet költünk – mondta Jánvári András.

Fotó: Shutterstock

Drágultak az alapanyagok

A másik jelentős hatás, ami érinti a vitaminok piacát az a koronavírus nyomán tapasztalható globális drágulás. Az aszkorbinsav Kínából jön. A szállítási költségek négy-hatszorosára drágultak a tavalyi évhez képest. A szállítási idő egy hónap helyett három hónapra nőtt. Az alapanyagok mellett a gyártási költségek is nagyon megugrottak. A papír rekord magas áron van, emiatt a nyomdai költségek is, illetve a vitaminok tégelyei is drágultak– magyarázza a szakember. Hozzátette: a bérköltség drágulása is elkerülhetetlen, ahogy egy gyártó cég energia árainak a drágulása is. Nagyon nagy a szórás a forgalmazók vagy gyártók drágulásánál. Van, ahol két év után jövő januárban emelnek árat először, de van, ahol három-négyszer is volt drágulás már az elmúlt két évben. Sajnos vannak jól fogyó termékek is, ahol akár 50-60 százalékkal is drágítottak a beszerzési árakon, de a jellemzőbb a 10-40 százalék közötti árváltozás az elmúlt két évben.

A C-vitamin ára 2020 márciusában egyik napról a másikra a hiány és a kereslet miatt nagyon nagy mértékben drágult. A Q10 beszerzési ára is nagyon sokat változott. Van olyan Q10 termék, ami korábban 3000 forintba került, most 5000 forintot kell érte fizetni. Ez mintegy 66 százalékos drágulást jelent. A vitaminok mellett a reform élelmiszerek ára is drasztikusan nő.

A vásárlóink által kedvelt eritrit beszerzési ára megduplázódott az elmúlt egy évben. A legnagyobb drágulás pedig a citromsavat érintette, három-négyszer többe került most, mint tavaly ilyenkor – emelte ki a szakember.

Az olcsóbbat keresik

Az látszik, hogy a vásárlók sokkal inkább meggondolják, milyen egészségtudatos terméket engedhetnek meg maguknak. Korábban sokan a minőséget választották, most azonban egyértelműen látszik, hogy inkább az olcsóbb termék mellett döntenek. A vásárlók emellett biztosra mennek: kevésbé próbálnak ki új dolgokat, inkább a régi bevált termékeket részesítik előnyben.

A C- és a D-vitamin a sláger

2021 tavaszán a C- és D-vitamin már egymás mellé került keresettségben. Az idei ősznek pedig nem volt nagy vitamin slágere. Jánvári András szerint talán a B-vitamin komplex termékek iránti keresletnövekedést lehet megemlíteni. Most azonban újra berobbant a sajtóban a D-vitamin, az új orvostudományi ajánlás megerősítette, hogy rendkívül hatásos a csonttörések megelőzésében és a koronavírus elleni küzdelemben is, így várhatóan nőni fog iránta az érdeklődés.

2022 januárjában szigorú szabályozás lép életbe az online gyógyszerkereskedelem, a patikák nem szállíthatnak ki az eddig megszokott módon nem vényköteles gyógyszereket, így várhatóan átalakul a piac. Sokan eddig egy helyen szerezték be a fájdalomcsillapítót, ízületi krémet, vagy vitamint. Most ez sokkal szigorúbbá válik, így biztos, hogy több patikai webáruház megszűnik majd  – összegezte előrejelzéseit Jánvári András.