Erőteljesen kezdte az évet a kiskereskedelem, amiből a virágpiac is profitál, ez pedig optimizmusra ad okot az előttünk álló időszakra 

– mondta a VG-nek Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének (VVVMSZE) elnöke. A virágárusok már hetekkel ezelőtt megrendelték a készletet, készülve a Valentin-napra, ami hagyományosan nagyobb forgalmat generál a piac számára. „Bízunk a kiemelkedő eladásokban, az előző évhez képest legalább 15 százalékos növekedésre számítunk” – tette hozzá Boros Attila.

Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Nehéz megbecsülni, hogy egy a Valentin-naphoz hasonló kiemelt nap a szektor éves bevételének mekkora részét teszi ki, de reális cél a napi átlagos forgalom többszörösének elérése. Az emberek hozzászoktak a pandémia viszontagságaihoz, a kereskedők is alkalmazkodtak az akár hetente változó járványügyi szabályokhoz, de a lazítás már mindenkire ráférne. 

Amennyiben tavasztól visszatér az élet a normális kerékvágásba, az intenzív növekedéshez vezethet. Ha korlátozás nélkül tarthatók meg az esküvők, rendezvények, összejövetelek, az érezhető lesz a virágkereskedelemben is 

– osztotta meg prognózisát az egyesület elnöke.

Más kiskereskedelmi ágazatokhoz képest a virágkereskedők nem tudnak előre betárazni, hiszen a virág egy élő termék. Aki ezt mégis megtenné, a komoly minőségromlás miatt rövidtávon vevőt veszíthet. Boros Attila szerint ez nem is indokolt, mivel nincs gond az ellátási láncban. Annál több akad viszont a munkaerőt tekintve. „Sajnos a miénk is hiányszakmává vált, nagyon kevés a jó és képzett virágkötő. A sok extra kiadás pedig előbb-utóbb az árakon is látszódni fog. Az energiaárak emelkedése, a minimálbér-emelés nagy kihívások elé állítja a szakmát” – sorolta a VVVMSZE első embere.

A koronavírus-járvány a virágkereskedőket sem kímélte, ám a legtöbben időben reagáltak. Akik webshopot hoztak létre, azok piaci előnyre tettek szert. 

A fertőzések következtében kieső munkaerő súlyos terhet ró az üzletekre. Azzal pedig nem árult el nagy titkot Boros Attila, hogy természetesen a vörös rózsa a slágertermék. „De egyre jobban beindul a tavaszi hagymás virágok szezonja. A tulipán, frézia, jácint már virágzik, illatozik. A virágcsokrok mellett töretlen emelkedés érezhető a virágdobozok piacán” - tette hozzá a szakember.

Bár Szent Valentin napján a férfiak közül kerül ki a vásárlók zöme, nagyrészt továbbra is hölgyek jelentik a vevőkört. 

Azonban nemtől függetlenül mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk a vásárlóknak. „A szállítási és a rezsiköltségek emelkedése, a munkabérek változása és a forint kiszámíthatatlansága már a tavalyi évben érződött, és nem úgy tűnik, hogy ez a folyamat megállna. A kiskereskedelemben tapasztalt drágulás a virágszektorra is kihatással van” – fejtette ki Boros Attila. A virágok beszerzési módja pedig szezontól és évszaktól is függ. Az egyesület elnöke példaként említett egy olyan kertészetet, amely a megnövekedett energiaárak miatt leállította a téli termesztést és kénytelen volt az importra támaszkodni. A behozatal további árnövekedéshez vezethet, ám biztató, hogy a boltokba kerülő virágok döntő többségét a hazai termelés adja.