Magyar gazdaság

Szijjártó: csökkenthető az orosz-ukrán feszültség

Jelentős párbeszédhullám indult a nyugati szövetségesek és Oroszország vezetői között a feszültségek csillapítása érdekében, s a magyar kormány célja ennek a folyamatnak az erősítése – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.

Szijjártó Péter másfél órás megbeszélést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, amelyet követően kiemelte, hogy az utóbbi időszakban rendkívül súlyos feszültség alakult ki a közép-kelet-európai térségben, ami határozottan ellentétes Magyarország nemzetbiztonsági érdekeivel. Ennek csillapítása kizárólag párbeszéd útján lehetséges, a diplomáciai eszköztár minden elemének felhasználásával. 

Mi is ezért jöttünk, ezért vagyunk itt Moszkvában, hogy ezt a párbeszédet erősítsük 

– fogalmazott.

Fotó: BORSOS MATYAS

Szijjártó Péter jó hírnek nevezte, hogy komoly egyeztetések kezdődtek a nyugati szövetségesek és Oroszország vezetői között. Emmanuel Macron francia államfő például az utóbbi napokban kétszer is beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, míg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nap folyamán amerikai kollégájával, Antony Blinkennel fog tárgyalni. Emellett egyeztetés alatt van egy telefonhívás Vlagyimir Putyin és Boris Johnson brit kormányfő között és hamarosan brit miniszteri delegáció is érkezhet Moszkvába.

Johnsonnal nem, Macronnal találkozik Putyin

Belátható időn belül személyesen találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva kedden.

A párbeszédhullám reményt ad arra, hogy ezt a feszültséget lehet csökkenteni, ami teljes mértékben megegyezik a mi nemzetbiztonsági érdekeinkkel is 

– hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy "amikor konfliktus volt Kelet és Nyugat között, azon mi, közép-európaiak mindig rajta vesztettünk."

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a külügyminiszterek keddi találkozóján hétpontos közös akciótervet fogadtak el, amelyben egyebek mellett élelmiszeripari, energetikai, űrkutatási, valamint egészségügyi együttműködési kérdések is szerepelnek.

 

Szergej Lavrov külügyminiszteri találkozó Szijjártó Péter Ukrajna Oroszország orosz-ukrán konfliktus
Kapcsolódó cikkek