BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akár 800 forint fölé drágulhat a kenyér ára

A malom- és a sütőiparra nehezedő külső nyomás miatt hamarosan újabb áremelés jöhet.

A jelenlegi súlyos aszály miatt országszerte 5 tonna alatti búzahozamokra számítanak a termelők hektáronként, ami körülbelül egy tonnával lehet kevesebb a tavalyi átlagnál.

Szakértők szerint megközelítőleg 220-250 milliméternyi csapadék hiányzik a földekről, ami jelentősen megnöveli a gazdálkodók költségeit.

A tonnánkénti búzaár a tavaly júniusi 60-65 ezer forintos indulóárhoz képest brutálisan megnőtt, már 140 ezernél jár,

ami szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a malom- és a sütőipar szereplőit.

Ezzel egyidejűleg az energiaárak terén is elszabadult a pokol. Több cég a rezsiköltségek durva növekedéséről számolt be.

A Hajdúgabona Zrt. éves villanyszámlája a tavalyi 250 millió forintról 900 millióra nőtt, a Hajdúsági Sütődék Zrt. pedig öt és félszer akkora gázszámlát fizet most, mint néhány hónappal ezelőtt.

2022.05.04. Kaposvár Májustól újra drágult a kenyér és a pékáru, hét sütőipari beszállító közül három emelt árat a héten az egyik nagy somogyi kereskedelmi társaságnál.  A kaposvári Slendy pékség  15 százalékkal emelte az árait. Fotó: Lang Róbert lr Somogyi Hírlap
Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

A megkérdezett cégvezetők egyetértenek abban, hogy aki nem tudja a pluszköltségeit minél hamarabb beépíteni az árazásba, az pillanatok alatt tönkremehet.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette, hogy jelenleg egy kiló búza ára 140 forint, ebből tud dolgozni a malomipar. Ha minden költséget összeadunk, akkor ebből nagyjából 230 forintos kilónkénti átadási ár fog kikerekedni a liszt esetében. Az árréssel és az áfával megnövelve ez máris 300 forint feletti lisztárat jelent a szakember szerint.

A liszt drágulása padig magával hozza a kenyér drágulását is.

Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütődék Zrt. vezérigazgatója felsorolta, hogy a cég szempontjából a liszt ára gyakorlatilag megduplázódott, november óta a gáz ára öt és félszeresére nőtt, az áram ára pedig január óta megháromszorozódott. Az energiaárak elszabadulása és az alapanyagárak növekedése miatt pedig a következő egy-két hónapban további 30-40 százalékos áremelkedéssel kell kalkulálni.

Kiemelte azt is, hogy az a termelő, aki egy évvel ezelőtt jól gazdálkodott az árujával, bizony 4-5-szörös extraprofitot zsebelhet be az idén a tavalyi terménye után. Az aránytalanságok miatt főleg az értéklánc két középső szereplője, a malom-, valamint a sütőipar szenved.

Lassan annyiért vagyunk kénytelenek átadni a termékeinket a kereskedelemnek, mint amennyi egy éve a fogyasztói áruk volt

– zárta gondolatait a cégvezető.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.