A Közlekedési Múzeumnak adományozta az első új formátumú rendszámot a gépjármű-nyilvántartásért felelős Belügyminisztérium. A táblát Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, a Clark Ádám téri 0 kilométerkőnél tartott sajtótájékoztatón adta át Vitézy Dávidnak, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkárának. Rétvári Bence elmondta: 1990 óta láthatók az utakon az eddigi, három betűből és három számból álló rendszámok. A betűk azonban lassan az ábécé végéhez érnek, és éveken belül elfogytak volna ezek a variációk. Ezért született az a döntés, hogy július 1-jétől új típusú rendszámok kerüljenek az autókra. 

Közölte, az újonnan forgalomba helyezett gépjárművek kétszer két betűből és három számból álló rendszámtáblát kapnak, ezen látható az Európai Unió jelzése a csillagokkal, a H betű és új elemként jelenik meg Magyarország címere. Az új rendszámok több kombinációs lehetőséget kínálnak - emelte ki, hozzátéve: mintegy 5,5 millió jármű fut Magyarországon, körülbelül 4 millió személyautó van, ezeknek a rendszáma változik meg folyamatosan a későbbiekben. Kitért arra, hogy az új rendszámtáblákat felmenő rendszerben vezetik be, azokból a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett járművek kapnak. A már használatban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni.

Kiemelte: a díjak sem változnak, az új rendszámtáblákért az eddigi összegeket kell fizetni. Továbbra is lehetőség van egyéni rendszám választására. A környezetkímélő járművek továbbra is halványzöld alapszínű rendszámtáblát kaphatnak, a taxiké sárga marad, és a kerékpárszállítókra szerelhető szürke rendszámtábla is igényelhető lesz.

RÉTVÁRI Bence; VITÉZY Dávid

Fotó: Balogh Zoltán

Elmondta, Pintér Sándor belügyminiszter úgy döntött, hogy az első új, AA AA-001-es rendszámot a Közlekedési Múzeum kapja meg, ahogy sok korábbi hasonló első rendszám is oda került. Vitézy Dávid kiemelte: a múzeum gyűjteményében megtalálható legrégebbi rendszámos felvételen egy Csonka-féle gépkocsi látható 1908-ból. A jármű még folyószámos táblát kapott, 1910 után római számokkal is kombinálták a jelzéseket, majd megjelentek a betű-szám jelzéses rendszámok. Később két betű és négy szám formátumú rendszámok voltak Magyarországon, 1990-ben váltotta ezt fel - többéves kifutással - a három betű és három szám alapú rendszer. 

Az államtitkár közölte: számításaik szerint, ha a jelenlegi ütemben bővül a gépjárműpark, akkor 500 évig elegendő az új betű-szám kombináció. Ezért is fontos az új rendszámszéria első darabját megőrizni a Közlekedési Múzeumban, annak új állandó kiállításában. Vitézy Dávid az MTI-nek nyilatkozva kitért arra, hogy a kormány nem látta értelmét a területi rendszám bevezetésének. Hozzátette, Magyarországon nem területi, hanem országos a teljes közúti nyilvántartás, tehát a területi rendszámok bevezetésének nem lett volna értelme, az rengeteg többletadminisztrációval járt volna az állampolgárok számára. 

Mennyit kell majd fizetni az új típusú rendszámtáblákért? Le kell-e cserélni a régieket?

A Technológiai és Ipari Minisztérium összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.

Elhangzott, hogy az újfajta rendszámtáblák a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból - kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs betűkombinációkat -, majd újabb két betűből és három számból állnak. A rendszámtáblán ékezetes magánhangzók nem lehetnek, a számjegyek pedig 001-től 999-ig szerepelhetnek. Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H betű jelzéssel. Egy pár rendszámtábla ára továbbra is 8500 forint, egy darabé pedig 5500 forint.