Amióta Ukrajnából már kijuthat alternatív útvonalakon napraforgó, azóta talán egy kicsit megnyugodni látszik az étolajpiac – erről a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének (FÉSZ) ügyvezető igazgatója beszélt a VG-nek. Vörös Attila értékelése azért is örömteli, mert még május elején is olyan jelzések kaptak szárnyra, hogy a hazai élelmiszeripari vállalatok arra készülnek, hogy az orosz–ukrán háború miatt nem áll majd a rendelkezésükre elegendő napraforgóolaj. 

Sőt, a lakosság szintjén is megjelent a probléma: 

Németországból, Franciaországból, Olaszországból vagy éppen Angliából is rendszeresen érkeznek hírek arról, hogy a napraforgóolaj hiánycikk. 

A hazai üzletekben is elszórtan tapasztalható hasonló, de a belpiacon nem rendszerszintű a probléma. Sőt, a Figyelőnek a közelmúltban Tóth Tamás, a Syngenta Duna régiójának vetőmag-marketingvezetője arról nyilatkozott, hogy bár az eddigi tapasztalatok alapján a szántóföldi növények termesztésében nagy átrendeződést hoz az orosz–ukrán háború, de ebből győztesen kerülhet ki a napraforgó, amely mögött itthon egyre jelentősebb kutatói kapacitás áll.

Étolaj
Fotó: Shutterstock

 Vörös Attila is hangsúlyozta ennek kapcsán, hogy egyáltalán nem beszélhetünk általánosan az étolaj hiányáról idehaza, és

a FÉSZ tagsága körében nem tapasztalható ebben a pillanatban akut étolajhiány.

„Ma azt látjuk, hogy elérhetők napraforgóolaj-készletek, de az árak magasabbak, mint korábban” – fogalmazott.

Egy ukrán fecske nem csinál nyarat

Az Ukrajnából való beszállítás javulása kedvező, de kis mennyiség, önmagában nem oldja meg a beszerzési nehézségeket. Enyhítő körülmény viszont az is, hogy az idei előrejelzések szerint jó lehet a napraforgó termése. Feltéve, hogy nem az aszály sújtotta területeket nézzük, mivel ott komoly gondok lesznek a hozamokkal.

Az ügyvezető igazgató arra is rámutatott, mégsem lehet kijelenteni azt, hogy egyáltalán nincsenek problémák az élelmiszeriparban felhasznált napraforgó-étolajjal kapcsolatban. A kérdés rendkívül összetett, fontos együtt látni az összes meghatározó tényezőt.

Drágulás

Már az ukrán háború kitörése előtt is jelentős áremelkedés zajlott az agrártermékek, így a napraforgó piacain is. Ezek tőzsdei árucikkek, a globális folyamatoknak pedig értelemszerűen részesei a hazai élelmiszer-feldolgozók is. A Covid utóhatásai itt is érvényesültek, a háború kitörése, így az ukrán napraforgóexport leállása pedig rátett egy hatalmas lapáttal a helyzetre. 

A gyártók ezért tavasz óta keresik azokat a megoldásokat, hogy miként tudják átvészelni a napraforgómag- és napraforgóolaj-ellátási gondokat.

A csomagolás is bajos 

Vörös Attila emlékeztetett rá, hogy az élelmiszeripar ebben a tekintetben sem homogén. Egyes termékpályák könnyebben, mások nehezebben vagy egyáltalán nem tudnak alternatív alapanyagra átállni. Ez utóbbi szintén bonyolult folyamat: mind technológiai, mind minőségügyi, beszerzési és pénzügyi oldalról meg kell vizsgálni, hogy egy adott termék esetén mi a leginkább járható út.

Az állami bürokrácia is próbál segíteni. Az országos főállatorvos rendelete szerint májustól már például egyszerűbb a címkéken jelölni az egyes helyettesítéseket. 

Ez a könnyítés azért született, hogy legalább az előre csomagolt élelmiszerek csomagolásán ne kelljen annyit módosítani. 

Ami szintén rengeteg pluszkiadással és idő- és csomagolóanyag-veszteséggel járna.

Alternatívák

Azon termékeknél, amelyeknél lehetséges, az alapanyagok aktuális rendelkezésre állásának függvényében több recepttel dolgoznak: ha napraforgót tudnak megbízhatóan beszerezni, akkor azzal készülhet az élelmiszer, ha pedig repce vagy más növényi olaj érhető el stabilan a piacokon, akkor az ahhoz igazított recepttel gyártanak. Ez szintén nem általános gyakorlat, és csak azoknál a termékeknél kivitelezhető, ahol a minőségi, az íz- és az egyéb paraméterek adottak ehhez.

Egyes gyártók akár teljesen átálltak a napraforgóolajról más növényi vagy akár állati alapanyagra. Az ő esetükben a napraforgó helyett a pálmaolaj, vagy éppen a sertészsiradék elérhetősége lesz rövid távon meghatározó.

Stressztűrő magyar cégek

A FÉSZ ügyvezetője arról is beszélt, hogy a gyártók továbbra is igyekezni fognak lehetőség szerint minél előbbre tervezni és a szükséges alapanyagokat bebiztosítani úgy, hogy közben tudatosabban készülnek a váratlan helyzetekre is. 

A magyar élelmiszeripar az utóbbi két évben bizonyította, hogy a nem várt helyzetekkel is meg tud birkózni

– tette hozzá.