A pandémia a kezdeti megtorpanást követően nemhogy gátló tényezője, hanem a magánegészségügyi szektor katalizátora lett, a korábbi évek növekedési üteme tovább gyorsult. Az állami ellátástól elpártolva új társadalmi réteg jelent meg a magánszolgáltatók páciensi körében, ami a piaci szereplők szerint maradandónak bizonyul. Az valamint a szabályozási környezet korrekciója viszont előbb-utóbb megtörheti a meredek növekedési trendet.
Bár a járvány miatti korlátozások és bizonytalanság átmenetileg a betegforgalom és így a bevételek tetemes csökkenését okozták, hosszabb távon a pandémia hatásai a magánegészségügyi szektor további erősödéséhez vezettek. A korábbi évek növekedési üteme még tovább gyorsult: 2020-ról 2021-re a magánegészségügyi szolgáltatók átlagosan körülbelül 45 százalékkal növelték nettó árbevételüket. Az állami ellátástól elpártolva új társadalmi réteg jelent meg a magánellátók páciensi körében, a megkérdezett szolgáltatók pedig úgy látják, hogy ez az új ellátotti kör maradandónak bizonyul.
Az új páciensek egy része a korábbi növekedési tendenciát is előidéző, hozzáférhető, minőségi ellátást keresők újabb tömege, másik része pedig a pandémia miatt időben elcsúszott vagy elmaradt ellátások pótlását kereső betegcsoport. Kérdés, hogy az állami ellátásból »kiszorult« betegek hosszabb távon is megmaradnak-e a magánszolgáltatóknál, mivel esetükben jellemzően kivételes, megtakarításokból finanszírozott vásárlásról beszélhetünk
– hangsúlyozza Remete Gergő, a PwC Magyarország egészségügyi tanácsadó csoportjának vezetője.
Az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény és az azzal együtt érkező béremelés következtében a korábbi magán- és közfinanszírozott szektor közötti bérszakadék, ha nem is tűnt el, de szűkült, így az orvosokért folyó verseny fokozódott. Ez azt eredményezte, hogy a magasabb bérezés mint versenyképességi tényező fenntartása érdekében a magánszektor újabb és újabb béremelésre kényszerült, aminek a vége még nem látható.
A magánszolgáltatók az állami béremelés hatására a tervezett bérfejlesztésen felül 15-30 százalékkal növelték az orvosi honoráriumokat,
így összességében átlagosan a magánegészségügyi szektor körülbelül 20 százalékkal több bért fizet, mint az állami. Ezt várhatóan befolyásolja még a jövő januárban esedékes további béremelés az állami szektorban.
Mivel a jellemző foglalkoztatási forma továbbra is a vállalkozói jogviszony, a kataszabályok változása az egyébként is napirenden lévő béremelés mellett várhatóan magasabb emeléseket indukál mind az orvosok, mind a szakdolgozók esetében. Fontos hozzátenni azonban, hogy a magas jövedelem esetében a többlépcsős adózás szinte változatlan nettó bevételt eredményez. Mivel az alacsonyabb keresetnél a fizetendő közteher mértéke valóban többszöröse a korábbinak, így a szakdolgozói réteg lehet az igazi kárvallottja a változásoknak.
Egy olyan humánerőforrás-központú iparágban, mint az egészségügy, a bérek az összköltség tetemes részét képezik, ez a magánegészségügyi szektorban körülbelül 60-65 százalékos arány.
Ehhez viszonyítva a rezsiköltség aránylag alacsony. Az energiaválsággal szemben a megkérdezett szolgáltatók sokkal erőteljesebben érzékelik az új egészségügyi szolgálati jogviszony és az infláció okozta bérigény-növekedés hatásait a költségeikben, valamint az árfolyamváltozásból adódó többletköltségeket a külföldi partnerek miatt.
A szolgáltatók energiafelhasználása a szolgáltatási profil és az ellátás során használt géppark függvényében eltér, így a rezsiköltségek emelkedésére is eltérő módon érzékenyek. A magánegészségügyi szolgáltatók elmondása szerint a növekvő energiaárakat kénytelenek lesznek – a növekvő bérköltségekkel, bérleti díjakkal, beszerzési költségekkel együtt – a szolgáltatás áraiba beépíteni. Ez a tendencia már meg is kezdődött.
A vizsgált szereplők az elmúlt három évben szolgáltatásaik árazásában átlagosan nagyjából 20 százalékos áremelést hajtottak végre, amit az infláció, a bérköltségek és a rezsiárak árfelhajtó hatása tovább fog növelni.
Az első szakorvosi konzultációk átlagos díja a húszezer forinthoz közeli szintről a harmincezer forintos szint irányába tett nagy lépést, de a harmincezer forintot meghaladó átlagárak elérése sem látszik távolinak. Ezeknek a tendenciáknak a megmaradásával a hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz egyre egyenlőtlenebbé válik a társadalomban.
Ebben a helyzetben sok szolgáltató legfőbb stratégiája az „előremenekülés”, vagyis a további növekedés, terjeszkedés – mivel a piac még nem telített. A magánegészségügyi szektor tehát szilárd növekedési pályán van, a beruházási, fejlesztési kedv a vizsgált intézmények esetében néhány kivételtől eltekintve töretlen. Az infláció, a szabályozási környezet korrekciója viszont előbb-utóbb megtörheti a meredek növekedési trendet.
