A vasúti fuvarozók, átrakók, a gabonaszövetség, a MÁV, az Agrárminisztérium és a külügyminisztérium képviselőinek csütörtöki megbeszélésén Palkovics László miniszter kiemelte, hogy tárcája minden eszközzel segít megszervezni a korábban bejáratott szállítási tevékenységtől eltérő, sokszereplős, állami és magánszervezetek részvételével működő logisztikai feladatot – írta a Facebook-oldalán Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára csütörtökön.

gabona
Fotó: Jens Buttner / AFP

Tájékoztatása szerint az elmúlt hónapok rendszeres találkozóinak már látszanak az első eredményei: januárhoz képest nyolc és félszeresére nőtt a növényi termékek forgalma az ukrán–magyar vasúti határon a Záhony környéki körzetben. Az ukrán oldalon magyar határátlépésre váró gabonaszállító kocsik száma a korábbi több mint 4500-ról 3000 alá esett, és a cél, hogy az ukrán partnerekkel tovább csökkentsék a különféle kapacitásszűkületek révén összeadódó torlódást.
Vitézy Dávid azt írta, a körzet vágányhálózatának minőségi és mennyiségi bővítésére 12,4 milliárd forintos programot dolgoztak ki, amit Palkovics László rövidesen a kormány elé terjeszti, és a tervek szerint ennek első eredményei már az idén érezhetők lesznek a MÁV saját erős beruházásában.

Ezenkívül gyorsították a határon a növényegészségügyi vizsgálatokat, a MÁV mozdonyvezetőket képez és csoportosít át, tolatómozdony segíti az átrakást. Mint írja: a korábbi években Ukrajna zömmel hajókon szállította a gabonatermést, különösen az afrikai, közel-keleti és más tengerentúli régiókba, az orosz támadás után azonban ez a lehetőség bezárult. Azóta az újra megnyíló tengeri út továbbra is bizonytalan, szükség van a vasúti szállításra – emlékeztetett.

Az államtitkár felidézte: Ukrajna bevételeinek jelentős része ered az agrárexportból. Afrika és a Közel-Kelet korábban nagy tételben vásárolt onnan gabonát, ha most nem jutnak hozzá, akkor néhány országban éhínség lehet. Az aszály következtében Magyarország is importra szorul az idén, ezért hazánk is vásárol Ukrajnától.

A záhonyi körzet évtizedekkel ezelőtt a mainál sokkal nagyobb árumennyiség átrakására volt berendezkedve, ám az infrastruktúra jelentős részét elhanyagolták. Bizonyos forgalom, elsősorban a vasérc máig bejön itt, illetve több beruházás is folyik konténerek átrakására. Elvileg gabonát is lehet konténerben szállítani, azonban erre sem a berakásnál, sem a kirakásnál nem készültek fel a partnerek, így ez egyelőre a gyakorlatban nem működik – olvasható a bejegyzésben.

Az államtitkár hozzátette: mivel Európa-szerte gabonahiányt okozott az aszály, gabonaszállító kocsit gyakorlatilag lehetetlen bérelni vagy beszerezni, de problémát okoz a munkaerőhiány, kevés a megfelelő mozdony és alig van hely a záhonyi körzetben a vagonok tárolására.

Ennek ellenére az átrakást Eperjeskén sikerült az év elejétől augusztusra nulláról csaknem 90 ezer tonnára növelni. Záhonyban a személyforgalomban kisebb a rendelkezésre álló vasúti kapacitás, de ott is több mint 30 ezer tonna szemesterményt hoztak be. A legnagyobb mennyiségben kukoricát, búzát, napraforgót hozott be az RCH, az MMV és más vasúti magánoperátorok.

Vitézy Dávid hangsúlyozta: a munkát folytatják, hiszen az ukrán gabona vasúti szállítása Magyarország, Ukrajna, az és az Európán kívüli országok közös érdeke.