A második negyedévben kiemelkedő számokat tudott produkálni a Masterplast, az azóta eltelt időben pedig a rezsiszabályok változása újabb lendületet adhat a cégnek. A lakások-házak energetikai korszerűsítése most fontosabb, mint bármikor. Tibor Dávid, a Masterplast elnöke a VG Podcast vendégeként elmondta, hogy a szigetelés cseréje vagy felújítása nemcsak az öregebb házaknál, hanem azoknál is fontos, amelyeket öt-tíz éve már felújítottak. Elmondta, hogy ezekre az épületekre nagyjából 10 centiméter vastag szigetelőrétegek kerültek fel, ezek azonban már nem teljesítenek úgy, mint ami elvárt lenne. Tibor Dávid szerint a szabályváltoztatás rendkívül szükséges döntés volt a kormány részéről, mivel Magyarországon elképesztően pazarló épületállomány volt a mai napig. A lakosság ezzel sokkal tudatosabb lesz, ami nemcsak a pénztárcáknak, hanem a környezetnek is jót fog tenni.

Sárszentmihály 2020.06.05.Masterplast
Fotó:  Vémi Zoltán / VG

A szakember beszélt arról is, hogy nagyon sokan szeretnének még a tél hidegebb hónapjai előtt túl lenni a szigetelésen, ami azt jelenti, hogy a Masterplast második fél éve vélhetően nagyon jó lesz. Az alapanyagok rendelkezésre állnak, tehát aki akar, az le tudja majd szigetelni az otthonát. Ennek egyedül a szakemberhiány szabhat gátat, de ezek a munkálatok kevesebb emberrel is elvégezhetők, így akár még emiatt se kellhet aggódniuk a családoknak.

Az ellátási láncok akadozásával kapcsolatban Tibor Dávid úgy látja, hogy sajnálatos módon a krízispontok olyan régóta fennállnak, hogy már csak azok a piaci szereplők tudnak működni, akik ezekhez hozzászoktak. Készletezni kell, ami időigényes folyamat, de akik korán elkezdték, azoknak most nem okoz gondot a működés. 

Arról is beszélt, hogy a Ukrajnában dúló háború ellenére a cég nemzetközi forgalma is jól alakult, még ukrán megrendelések is érkeztek. A forint helyzete emellett még kedvez is a Masterplastnak, mivel a fő bevételi forrást az adja, és a gyengébb forint segíti az eredményeket. Természetesen hozzátette, hogy az egészséges piaci környezethez szükség lenne erősebb fizetőeszközre.

Masterplast moduláris ház
Fotó: Masterplast

A modulházak térnyerése

A Masterplast belekezdett egy új divízió alapjainak lefektetésébe, e pedig a modulházak területe. Ezeknek a lényege, hogy akárcsak egy autót, egy egész  házat is le lehet gyártani futószalagon, csak le kell szállítani az elemeket a megadott helyre, és mint egy építőkockás játékot, össze kell szerelni az épületet. Ez rendkívül lerövidíti egy ház építési idejét, gyakorlatilag az alapozás után szinte se perc alatt állhat is a ház. Ezzel a lakhatási kérdések is megoldódhatnak. Tibor Dávid azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy néhány éven belül modulház-települések nőnek ki a földből, és szabvány kinézetű otthonok sorakoznak egymás mellett. Természetesen ez még a jövő, jelenleg egyes épületelemek legyártása a cél. A technológia fejlődésével azonban nagyon közel van a teljes lakóépületek időszaka. Az egyik legfontosabb pedig, hogy egy modulház legyártása és felállítása várhatóan olcsóbb lesz, mint a hagyományos házaké.

Keresse a VG Podcastot a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast