Magyar gazdaság

Így mosnak a magyarok energia-vészhelyzet idején

Tízből öt magyar változtatott a mosási szokásain, hogy több maradjon a pénztárcájában az energiavészhelyzet alatt – derült ki egy friss kutatásból. A legtöbben kevesebbet és alacsonyabb hőfokon mosnak, energiatakarékos programot azonban csak a megkérdezettek 12 százaléka használ rendszeresen.

Tudatosabb háztartásigép-használatot hozhat az energiavészhelyzet a magyaroknál a mosás terén. A Gorenje kutatása szerint tízből öt magyar változtatott a mosási szokásain spórolás céljából. A megkérdezettek 21 százaléka kevesebbet, míg közel 20 százalék alacsonyabb hőfokon mos mióta elszabadultak az energiaárak. 18 százalék több ruhát tesz a gépbe egy-egy mosásnál, a válaszadók 10 százaléka pedig a fél adag opciót használja, hogy többet takarítson meg.  

A kutatásban részt vevők több mint 40 százaléka egyébként a 40 fokos programra esküszik, míg minden ötödik megkérdezett 30 fokon mossa a ruhákat. 

A felmérésből az is kiderült, hogy a résztvevők mindössze 12 százaléka használ eco programot, míg 10 százalék automata, 8 százalék pedig 15–30 perces gyorsprogramot indít be a leggyakrabban. 

A mosógépek életkorát tekintve jobban állunk, mint pár évvel ezelőtt – mutatott rá Simon Anikó, a Gorenje marketingvezetője. A válaszadók majdnem harmadánál még csak 2-3, közel 30 százaléknál pedig 4-5 éves a háztartásában lévő mosógép. Mindössze a kitöltők 8 százaléka használ 8-9 éves gépet, és csak minden ötödik magyar háztartás mos 10 vagy annál is idősebb készülékkel. 

Woman,Doing,Laundry,Reaching,Inside,Washing,Machine
Fotó: Shutterstock

Fontosabb lett a takarékoskodás

A felmérés arra is rámutatott, hogy a közép és hosszú távú takarékoskodás már a vásárlásnál is felülírja a korábbi preferenciákat. 

Tízből öt válaszadónak már nem az ár, hanem a készülék vízfogyasztása és energiamegtakarítása a legfontosabb szempont, ha mosógépet vásárol. 

A kutatásból az is kiderült, hogy csak minden harmadik válaszadó nézi meg először a készülék árát, a kitöltők 8 százaléknak a készülék márkája, 5-5 százaléknak pedig a garanciafeltételek, valamint az ingyenes szállítás és beüzemelés a legfontosabb szempont. A kutatás szerint a válaszadók 53 százaléka már tisztában van azzal, hogy egy A-energiabesorolású mosógéppel nemcsak jóval több áramot, hanem több vizet is meg lehet takarítani, mint egy alacsonyabb energiabesorolású modellel. 

 

Energia-vészhelyzet felmérés mosás
Kapcsolódó cikkek