Miután a kormány júliusban átalakította a katát, a futárok folyamatosan elkezdtek lemorzsolódni. Ennek oka, hogy eleinte nem volt világos, miként lehet tovább foglalkoztatni a Foodpanda vagy a Wolt esetében a kiszállítókat. Októberben megfordult ez a trend. A Foodpanda azt közölte, hogy több futárpartner szerződött velük, mint ahányan lemorzsolódtak.

foodpanda
Fotó: Foodpanda

A futárok 90 százaléka az átalányadózást választja, amely főállás mellett különösen kedvező vállalkozási forma számukra – írta közleményében a Foodpanda. A munkaidő kötetlensége és a teljesítményarányos, 

óránként átlagosan 3000 forintot kitevő díjazás teszik leginkább vonzó lehetőséggé a futárkodást, 

amelyet a Foodpanda összesítése szerint a legkülönfélébb szakmák művelői választanak: 

tűzoltó, festőművész, de még énekes is akadt már a cég futárpartnerei között.

Van, aki hétköznaponként négy órát futárkodik, de olyan is akad, aki csak egy hétvégi napot vállal be a főállása mellett. Minden második Foodpanda-futár a főállása mellett végzi az ételkiszállítást, így nagyon értékeli, hogy rugalmasan állíthatja össze a műszakjait.

Foodpanda: fontos bejelentés az eddig katázó futárok díjazásáról

A módosítását követően a Foodpanda átlagosan 18 százalékkal emelte az azonos teljesítmény mellett megkereshető összeget, hogy 4000 futárpartner számára ellensúlyozza a megnövekedett adóterheket.

Szinte minden szakmából érkeznek a futárok

A fizikai munkát végzők szívesen választják ezt a plusz kereseti lehetőséget, de mellettük jócskán akadnak a futárok között szellemi foglalkozásúak is – írta a Foodpanda. Az eredeti szakmák, főállások palettája igen széles és színes: a bringás, motoros és autós kiszállítók között vannak tanárok, rendőrök, tűzoltók, katonák, targoncakezelők, de edzőterem-tulajdonosok és fotósok is. 

A legextrémebb hivatásnak eddig a festőművész és a felnőttfilmes számított, 

de megfordult már a futárok között X-faktoros énekes is – derült k a közleményből.

Ahogy a munkaidőt, úgy a munkavégzés területét is maguk a partnerek határozhatják meg, sokan a lakhelyük környékén szeretnek dolgozni, de a választást nagyban befolyásolja a futárkodáshoz használt jármű fajtája is.

Jelentős extra bér néhány óra pluszmunkáért

A részidős és a teljes állású futárok is több mint 3 ezer forintos órabérért dolgoznak. 

Heti 20 óra munkával több mint 250 ezer forint extra bevételhez juthatnak a főállás mellett. 

A másodállású futárok jellemzően az átalányadózást választják, amellyel évi 2 millió forint bevételig nem kell személyi jövedelemadót fizetniük futárbevételeik után, hiszen járulékaikról az a munkahely gondoskodik, ahol főállásban dolgoznak.

Hatalmas szabadság

A fizetés mértéke attól függ, hogy egységnyi időn belül hány rendelést tud teljesíteni a futár. A leggyorsabban motorral lehet teljesíteni a rendeléseket. Ennek ellenére a részidős futárok közül sokan használnak kerékpárt vagy autót.

Még drágább lesz az ételrendelés: árat emel a Foodpanda

A cég rendszerhasználati díjat vezet be november közepétől, rendelésenként 110 forintot.