Ez még úgy is irreális lenne, ha olyan kompenzációs csomagot kapnának a munkáltatók, mint tavaly a közel 20 százalékos minimábér-emeléshez. Egyszerűen pusztító hatása lenne – mondta a VG-nek Perlusz László, a Vállalkozások és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) azon javaslatáról, amely szerint jövőre legalább 26 százalékkal kellene emelni a minimálbért ahhoz, hogy az fedezze az infláció mértékét a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákban. Bár a jövő évi minimálbér-tárgyalások érdemben csak most indulnak el, a realitás inkább a fogyasztói árindexszel megegyező emelés.

Fotó: Bujdos Tibor / Észak-Magyarország

A munkáltatói oldal képviselője jelezte, hogy energiaár-robbanással most szembesülnek a vállalatok, amelyek így is a túlélésért küzdenek, ezért szerinte most nem a bérharcnak van itt az ideje, sokkal inkább a munkahelyek megőrzésének.

Ettől függetlenül meg tudja érteni a szakszervezetek aggodalmát az élelmiszerárak és a rezsi drágulása miatt, ugyanakkor nagyon a tárgyalások elején tartanak, ő alapvetően ennek tudja be a MASZSZ javaslatát. Ilyenkor mindenki mond valami távolit, majd végül középen találkoznak az álláspontok. Szerinte abban az esetben lehetnének magasabban az elvárások, ha a kormány az ideihez hasonló mértékű adócsökkentésre tenne javaslatot (4 százalékkal, 13 százalékra mérséklődött a szociális hozzájárulási adó 2021 elején), ám egyelőre nem ismertek a kabinet ilyen típusú tervei.

A kormányzatnak is meg kell nyilvánulnia, egy ilyen rendkívüli helyzetben nem lehet magunkra hagyni minket

– húzta alá Perlusz László, hozzátéve, hogy tisztában vannak azzal, hogy a költségvetés is nehéz helyzetben van. Ám szerinte a kormányzatnak is be kellene szállnia a teherviselésbe, például úgy, hogy a szociális hozzájárulási adót egyszámjegyűsíti. Ez első körben nagy kiesést jelentene a büdzsének, ugyanakkor a második és harmadik körben ez személyi jövedelemadóban visszafolyna a költségvetésbe, mivel a megemelt jövedelmeknek az áfatartalma is magasabb lesz, így végső soron nem érné kár a költségvetést.

Van tere egy nagy arányú béremelésnek, nyilván nem egy 30 százalékosnak 

– mondta a VOSZ főtitkára. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a vállalkozóknak is az az érdekük, hogy minél több megmaradjon a reálbérből. Kitért a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének javaslatára is, amely szerint jövőre két ütemben emelkedhetne a minimálbér összege. Szerinte van ebben is logika, mivel annyira változékony a gazdasági környezet, hogy egy évre is nehéz megállapodni, a másik oldalról viszont kiszámíthatóságra is szükségük lenne a vállalatoknak. Jelezte, hogy nem zárkóznak el ettől, de inkább azt támogatnák, hogy állapodjanak meg átgondoltan az egész évről, és ha mégis bármilyen radikális változás történne a gazdaságban, ami indokolja, akkor a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának keretein belül év közben is lehet változtatni.