BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezt javasolják a biztosítók, ha okmányok nélkül szenvedünk balesetet vezetés közben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Január elsejétől már nem kell izgulni, ha valaki otthon felejti a jogosítványát, esetleg a forgalmiját. Egy jogszabály-módosításnak köszönhetően ezeket az okmányokat a vezetőknek már nem kell maguknál tartaniuk, mivel igazoltatás esetén a rendőrség elektronikusan le tudja kérni a szükséges adatokat. A Magyar Biztosítók Szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy baleset esetén bonyolíthatja a kárrendezést az okmányok hiánya, ezért javaslatokat fogalmaztak meg a gyors ügyintézés érdekében.

Az autózás új korszaka érkezik meg Magyarországra január elsején: a vezetéshez már nem kell magunknál tartanunk a forgalmit és a jogosítványt, ha azok érvényesek és szerepelnek a hatósági nyilvántartásokban. Baleset esetén viszont továbbra is meg kell adni az érintetteknek a kárrendezéshez szükséges adatokat – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

jogsi, vezetői engedély
Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

A Mabisz közleményében írta meg, hogy a rendőrség igazoltatáskor elektronikusan tudja ellenőrizni a vezető és az autó adatait. Vannak azonban esetek, amikor olyan közúti baleset következik be, amely nem igényel rendőri intézkedést.

Döntött a kormány, digitális tárcát kapnak a magyarok

Olyan alkalmazást fejlesztenek, amely lehetővé teszi, hogy mobilon az összes igazolványunkat magunkkal vigyük, és az ügyeinket intézhessük rajta. 2026-tól digitális állampolgárok lehetünk.

Ilyen eset akkor merülhet fel, amikor nem történik személyi sérülés, és az érintettek nem tartják szükségesnek a rendőrség értesítését. A vonatkozó jogszabály módosítása ebben az esetben nem változtat azon, hogy 

a balesetben érintettek a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy, a gépjármű és a biztosítási szerződés azonosításához szükséges adatokat.

A legtöbb ilyen esetben elégnek kell lennie a rendszám, bizonyos esetekben az alvázszám megadásának, amelynek alapján a jármű és az üzembentartó biztosítója is beazonosítható.

A Mabisz arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a jogosítvány önmagában nem feltétele a kárbejelentésnek, viszont a biztosítók visszkeresetét kockáztatja, aki járművezetői engedély nélkül vagy lejárt okmánnyal okoz balesetet. A biztosítók emiatt azt javasolják a balesetben érintetteknek, hogy ha nincs náluk a jogosítványuk, akkor hívjanak rendőrt az adataik elektronikus ellenőrzése céljából. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a kárrendezési eljárás az okmányok hiányában ne húzódjon el. Ha a balesetben részes bármelyik fél értesíteni akarja a rendőrséget, akkor a baleset valamennyi érdekeltjének meg kell várnia a hatósági intézkedést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.