A kormány jövőre is támogatja a kis- és közepes vállalatokat, hogy megvédje azokat a szankciók okozta nehézségektől – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a kormány Facebook-oldalán.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság

A bejelentésben Nagy Márton arról beszélt, hogy 2022-ben a háború és a szankciók felforgatták a gazdaságot, így a vállalkozások élete sem a szokásos mederben zajlik. „A brüsszeli szankciók miatt az energiaárak, az alapanyagárak és az is az egekben vannak, mindezek pedig soha nem látott nehézségek elé állították a vállalkozásokat” – állította az MTI összefoglalója szerint, de mint hozzátette, a kormány ebben a nehéz helyzetben is mindent megtesz a elkerülésére, és hogy ne csak a családokat védje meg, hanem a vállalkozásokat és a teljes foglalkoztatottságot is. Úgy értékeli, hogy ennek érdekében a kormány erős védvonalakat állított fel a vállalkozásoknak is. A gazdasági visszaesés elkerüléséhez, a stabil gazdasághoz életképes és jól működő vállalkozásra van szükség – hangsúlyozta. 

Felidézte, hogy kiterjesztik a kamatstopot a kis- és középvállalkozásokra, rendkívül kedvező kamatokat biztosítanak a Széchenyi-kártya programon keresztül, gyármentő programokat, valamint az ezt kiegészítő garancia- és hitelprogramot indítottak.

A kormány támogatja az energiaintenzív kkv-kat, tovább csökkenti az adóterheket, megvédi Európa legalacsonyabb társasági adóját, és ha szükséges, további intézkedéseket is hoz. Igazi megoldásnak azonban a békét és a káros szankciók megszüntetését tartja, mert „csak így kerülhetünk vissza a normál kerékvásásba”.

Nagy Márton Facebook-bejegyzését itt nézheti meg: