BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Látszik a fény az alagút végén, lefelé mozdultak a hitelkamatok

Februárban több nagybank is elkezdte csökkenteni a hitelkamatokat. Olyan hitelintézet is van, ahol a lakás- és a személyi kölcsönöknél is lejjebb vitték a kamatot. A Bank360.hu ennek ellenére jelezte, hogy még korai az öröm, mivel a kamatok így is magas szinten állnak még. Az átlagos lakáshitelek még mindig 10 százalék körül mozognak, személyi kölcsönt pedig nem nagyon lehet 15 százalék alatt találni.

A 2022-es évben tapasztalható kamatemelési sorozat után januárban a stagnálás volt tapasztalható, majd február elején több nagybank is elkezdte csökkenteni a lakossági kölcsönök kamatait, elsősorban a jelzáloghiteleknél és a fogyasztóbarát személyi kölcsönöknél.

Real,Estate,Agent,And,Customer,Signing,Contract,To,Buy,House,
Fotó: David Gyung

A referenciamutatók alapján, még nehéz megmondani, hogy mit hoz a jövő, ugyanis a decemberre is jellemző hullámzás januárban folytatódott. A hónap első felében még nagymértékben csökkent a lakáshitelek jelentős részénél alapul vett BIRS, a hónap második felében viszont ismét az emelkedő tendencia vált jellemzővé. Így a február első napján közzétett MNB-s adatok szerint

  • az 5 éves BIRS 8,87 százalékon.
  • a 10 éves BIRS 7,98 százalékon,
  • a 20 éves BIRS pedig 7,88 százalékon állt.

Így változtak a kamatok az első két hónapban

A Bank360.hu elemzése szerint a K&H Bank január végén lejjebb vitte a jelzáloghitelek, a piaci zöld hitelek és a fogyasztóbarát lakáshitelek kamatát is 1 százalékponttal. A módosítás az 5 és 10 éves kamatperiódusú hiteleknél és futamidő végéig fix kamatozású hiteleknél is életbe lépett.

A valaha volt legnagyobb kormányzati hitelprogram indul el hamarosan Magyarországon

Februárban indul el a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, a valaha volt legnagyobb kormányzati hitelprogram – jelentette ki Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára egy háttérbeszélgetésen.

Az Erste Bank január utolsó napján tette közzé a módosítást, ami szintén a jelzáloghitelekre vonatkozott. Szinte minden esetben csökkentett a hitelek kamatain:

  • az ötéves kamatperiódusú lakáshiteleknél 1,18 százalékpont volt a legnagyobb mértékű mérséklés, ami a nettó 200 ezer forint jövedelem alatt is igényelhető kölcsönökre vonatkozott,
  • a tízéves kamatperiódusú hiteleknél 0,73–0,98 százalékpont volt a csökkentés mértéke,
  • a fix 15 éves hiteleknél 0,63,
  • a fix 20 éves hitelek pedig 0,53 százalékponttal lettek alacsonyabbak a kamatok

Emellett az Erste módosította a szabad felhasználású jelzáloghitelek, a hitelkiváltó és a fogyasztóbarát lakáshitelek kamatait is, az esetek többségében csökkentve azokat. A lakáshiteleknél így februártól 10,72 százalékos kamattal lehet kölcsönhöz jutni. Az Erste a fogyasztóbarát személyi kölcsönök kamatát is mérsékelte 0,98-1,28 százalékponttal.

Hasonlóan módosítást hajtott végre a másik nagybank, az OTP is: a fogyasztóbarát személyi kölcsönök kamatát 0,61, illetve 0,98 százalékponttal csökkentette a különböző jövedelmi sávokban.

A Raiffeisen Bank a személyi kölcsönök kamatán valamelyest emelt, 0,34 százalékponttal, illetve néhány konstrukciónál minimálisan lefelé korrigált. A módosítás után a Raiffeisennél személyi hitelt 13,39 és 21,99 százalék közötti kamattal lehet felvenni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.