A szokásoshoz képest némiképp később, de hétfőn, február 27-én kora délután a parlament megkezdi a tavaszi ülésszakot. A nyitányt rögtön háromnapos ülés követi, hétfőn, kedden és szerdán is tárgyal az Országgyűlés. Nem is akármilyen témákat.

A parlamenti ülésszak megkezdése fontos mozzanat, a jelentőségét jól mutatja, hogy hagyományosan a miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az előzetes hírek szerint nem lesz ez ezúttal sem másként,
Orbán Viktor kormányfőt a pulpitusra várják, hogy felszólalásában keretet szabjon a magyar Országgyűlés előtt álló legfontosabb feladatoknak.
A helyzet adott: az Ukrajnában most már több mint egy éve dúló háború alapjaiban határozza meg Magyarország jövőjét. A várható miniszterelnöki beszédről a Világgazdaság élőben tudósít majd. A várakozások szerint a kormányfői expozé nyitotta volna meg a napirendi felszólalások sorát, ez azonban az Origo információi szerint módosult. Orbán Viktor felszólalása nem marad el, de 14:30 körüli időpontra tolódik. Így várhatóan nem az első, hanem az utolsó felszólalás lesz az övé.
Miről tárgyal a parlament?
Az az ülésnapok napirendjéből is látszik, hogy kiemelt jelentőségű ügyek vannak napirenden a héten. Csak hogy néhányat említsünk:
- vitáznak a hazai akkustratégiáról, a magyar akkumulátorgyártó kapacitásokról,
- módosítják Magyarország 2023-as központi költségvetését,
- és szavaznak Finnország és Svédország nemzetközi diplomáciai konfliktust okozó NATO-csatlakozásának ratifikációjáról.
Ezekről a Világgazdaság szintén beszámol.


