Sok vitát kavart 2022. május 17-én a hír, hogy a magyar komrány 35 évre koncessziós szerződés keretében kiszervezte a magyar autópálya-hálózat üzemeltetését és fenntartását a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek (MKIF). Azóta a céget azzal is megvádolták, hogy miattuk emelkedtek 2022-ben az autópályadíjak. Az MKIF kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy cégüknek az úthasználati díjakhoz nincs köze, azt az állam a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-n keresztül határozza meg.

Szimicsku László, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója
VG-Podcast
 

A koncessziós szerződés megkötése után az MKIF szeptemberben vette át 1237 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út üzemeltetését és fenntartását. Ezt követően egy gyors felmérési munkát végeztek el, ennek keretében 125 helyszínen, 130 ezer négyzetméteren hajtottak végre javításokat az utakon. Ezek egybefüggő felületjavítások voltak, amihez 6000 köbméter aszfaltot használtak fel. Ezek a javítások azonban csak a télre való felkészülést szolgálták. Szimicsku László kommunikációs igazgató elmondta, hogy 2023 tavaszán elindítanak egy eddig sosem látott mértékű autópálya-felújítási programot. Ez az útfelület javítása mellett szintre hozási munkákat, valamint több szakasz bővítését is magában foglalja

Az átvett 1237 kilométer autópálya 538 kilométerén végeznek majd el valamilyen munkát, ez a teljes hálózat 43 százalékát érinti. 

Ebből 300-400 kilométeren már 2023-ban elkezdik a munkát.

A munkálatok főleg az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályákat érintik majd több szakaszon.

Első körben az útburkolat cseréje lesz napirenden. Az M1-es és az M7-es esetében sávbővítést is terveznek, valamint kétszáz híd dilatációjának, azaz hőmérsékletre való reagálásának javítása is megvalósul.

Budaörs, 2019. október 1.
Az M1-es és M7-es autópálya fővárosból kivezető szakaszának mindhárom sávjában araszolnak a gépjárművek átmeneti forgalmi akadály miatt. Balra autók sora tart Budapest felé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt. Budaörs, 2019. október 1.Az M1-es és M7-es autópálya fővárosból kivezető szakaszának mindhárom sávjában araszolnak a gépjárművek átmeneti forgalmi akadály miatt. Balra autók sora tart Budapest felé.MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Fotó: Jászai Csaba / MTI

Szimicsku László elmondta, hogy a felújítás miatt természetesen nehezebb lesz lejutni a Balatonhoz a nyáron, de az autósok türelmét kérik.

Ezek a munkák mindenki érdekét szolgálják, kérjük az autósokat, hogy legyen türelmesek

– mondta Szimicsku László. A munkálatok haladásáról folyamatosan tájékoztatni fogják az Útinformot, valamint megegyeztek a Waze GPS alkalmazás fejlesztőivel is, akik valós időben frissítik majd a térképeket a munkálatok haladásával párhuzamosan. 

Szimicsku Lászlóval, az MKIF kommunikációs igazgatójával készült teljes Podcast-beszélgetésünket itt hallgathatják meg. Szó volt többek között a felújítások menetéről, az érintett útszakaszokról, valamint a jövőbeni tervekről is.

Keresse a VG Podcastet a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast