Olyan mérföldkő a jelentés létrejötte a korrupció elleni küzdelemben, ami önmagában figyelemre ad okot – mondta a Világgazdaságnak Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke, miután a Korrupcióellenes Munkacsoport március 13-i ülésén elfogadta első jelentését, amelynek törvényi határideje március 15-e volt. Kiemelte: nagyon jó volt látni, hogy a civil és állami szervezetek képviselői annak ellenére tudtak együtt tudtak dolgozni, hogy nagyon szoros határidő állt a rendelkezésükre. ,„Minden fórumon próbálom megköszönni nekik, azt gondolom, hogy emberfelettien teljesítettek” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy zökkenőmentes volt az együttműködés.

korrupció
Fotó: Shutterstock

A munkacsoport tavaly decemberben tartotta meg alakuló ülését, ahol öt folyamatosan működő almunkacsoportot hoztak létre, amelyek területei: közbeszerzés, uniós és nemzeti támogatási programok, közadatok nyilvánossága és transzparencia, büntetőjogi, büntetőeljárási, valamint ügyrendi és monitoring. Minden almunkacsoportnak volt civil és állami delegáltja, akik a jelentés kidolgozásában részt vettek.

A most elfogadott jelentésben 32 konszenzusos, tehát a civil és állami szervezetek által egyhangúan támogatott javaslattal éltek a kormány felé, 

ezeknek egy jelentős része az edukációval foglalkozik, a másik részében viszont konkrét javaslatot is megfogalmaztak a vagyongyarapodási vizsgálat alkalmazási körének kiterjesztésére, bizonyos közbeszerzési eljárások egyszerűsítésére, illetve az EU-támogatásokkal kapcsolatban. A kormánynak most két hónapja lesz, hogy mérlegelje, beülteti-e őket a jogrendbe vagy sem, Bíró Ferenc a hatóság elnökeként úgy véli, bizonyos kérdésekben, mint a vagyongyarapodási vizsgálatok köre, várható jogszabály-módosítás.

A korrupció egy nehezen mérhető, látens jelenség, annak sem érdeke, hogy kiderüljön, aki adja és annak se, aki kapja

 – mondta Bíró Ferenc, hozzátéve, hogy akik a korrupció mérésével foglalkoznak, általában olyan percepcionális kutatásokat végeznek, amiben annyi szubjektivizmus van, hogy a végén nagyon nehezen értelmezhető mutatószámként. Mindenesetre a hatóság feltett szándéka, hogy egy statisztikailag megalapozott módszertannal előálljon és egy saját korrupció kutatást tegyen le az asztalra. Ehhez azonban amellett, hogy komoly szaktudású kutatókra van szükség, egy módszertant is ki kell fejleszteni, amire a munkatervüknek megfelelően a következő 1-2 évben sor kerülhet. A munkacsoport által elkészített jelentés a napokban a kormany.hu-n és a hatóság honlapján is elérhető lesz.