Online árfigyelő adatbázis létrehozását kezdeményezte a kormánynál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, ennek jegyében a felek közös munkacsoportot hoznak létre – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. 

20211216 Miskolcfotó: Kozma István KI Észak-MagyarországKarácsonyi bevásárlás illusztráció. 20211216 Miskolc
fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország
Karácsonyi bevásárlás illusztráció.
Fotó: Kozma István / Észak-Magyarország

A tárca emlékeztet rá, hogy a Gazdasági Versenyhivatal több gyorsított ágazati vizsgálatot is folytat az élelmiszer-ágazatban: január 20-án a tej és tejtermékek, február 8-án pedig a tartós élelmiszerek piacán kezdett vizsgálódásba. Ezzel párhuzamosan a felmérte a kapcsolódó nemzetközi kezdeményezéseket. 

Kiderült, hogy számos európai (pl. osztrák, finn, görög, holland, portugál, román, svéd) versenyhatóság aktívan foglalkozik az élelmiszer-drágulás jelenségével, valamint több uniós tagállam (pl. Görögország, Németország, Románia) kormánya vagy hatósága alkalmaz, illetve használ különböző árfigyelő, árnyilvántartó alkalmazásokat. A nemzetközi tapasztalatok rávilágítottak arra, hogy a növekvő ártranszparencia, a fogyasztói árak összehasonlíthatósága fokozhatja a versenyt, ami hosszú távon is mérséklő hatással lehet az árakra, illetve erősítheti a vásárlói tudatosságot.

Az árfigyelés legelőször az élelmiszertípusokra vonatkozóan a kiskereskedelmi szektorra fog összpontosítani úgy, hogy az elektronikus árfigyelő rendszernek az év második negyedévének végére működnie kell.

A felek az online árfigyelő adatbázistól azt várják, hogy jelentősen megerősíti a transzparenciát, átláthatóvá teszi a különböző árképzési gyakorlatokat, végső soron – a fogyasztók érdekeivel összhangban – hozzájárul a piaci verseny fokozásához, a túlárazás megakadályozásához, így összességében elősegíti, hogy az az év végére egy számjegyűre mérséklődjön – áll a közleményben.