A K&H újra elvégezte az ifjúsági indexéhez azt a felmérést, ami a 19 és 29 év közötti korosztály pénzügyi tudatosságát vizsgálja. A kutatásból kiderült, hogy a vizsgált korcsoport kevesebb mint felének van megtakarítása. A korábbi negyedévekben ez az arány 56–60 százalék körül mozgott. A megkérdezettek 40 százaléka elmondta, hogy csupán egyetlen hónapra elég a félretett pénze.

Poor,Asian,Woman,Hand,Open,Empty,Purse,Looking,For,Money
poor Asian woman hand open empty purse looking for money having problem  bankrupt broke after credit card payday
pénztudatossag,
Fotó: Shutterstock

A K&H szerint 

a magyar fiatalokat nem készítették fel arra, hogy megtakarítással készüljenek egy esetleges váratlan, nagyobb kiadásra. 

A felmérésben vizsgált korosztály már a középiskolát maga mögött hagyta, és vagy felsőoktatási intézményben tanul, vagy munkába állt. A szakértők szerint a megtakarítási ráta romlásához a magas vezetett, hiszen ez a korosztály jellemzően még viszonylag alacsonyabb jövedelemből gazdálkodik.

Jelentősen meghaladták a tervezettet a lakossági kötvényvásárlások

Az Államadósság Kezelő Központ fontos célja továbbra is a befektetői bázis szélesítése, az ügyfélszám növelése és a közép- és hosszabb távú lakossági megtakarítások ösztönzése.

A megtakarítással büszkélkedő fiatalok közel 38 százalékának mindössze 1 hónapra elegendő tartaléka van, 

vagyis ennyi ideig tudják finanszírozni az életüket mindenfajta bevétel nélkül. Közel 23 százalékuknak 3 hónapra, 26 százalékuknak legfeljebb fél évre és csupán 13 százalékuknak van legalább egy évre elegendő tartaléka.