Több olyan termékkategória is volt márciusban, amelyben csökkentek az árak az előző hónaphoz képest, köztük a tejtermékek és a vaj, amelyek 3-3,7 százalékkal lettek olcsóbbak – mutattak rá az MKB Bank és a Takarékbank agrár- és élelmiszeripari üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által szerdán közzétett inflációs adatokra reagálva.

20211216 Miskolcfotó: Kozma István KI Észak-MagyarországKarácsonyi bevásárlás illusztráció.
20211216 Miskolc
fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország

Karácsonyi bevásárlás illusztráció.
Fotó: Kozma István / MW

Már márciusban is találkozhattunk ennél nagyobb akciókkal, fontos azonban, hogy az inflációs adatokban a termékek alapárát látjuk, tehát akkor tapasztalhatunk majd a mostaninál nagyobb mérséklődést, ha nem akciósak lesznek a termékek, hanem tartósan alacsonyabb lesz az áruk – tették hozzá. Tavaly márciushoz képest 42,6 százalékkal drágultak az élelmiszerek, tehát az áremelkedés éves összehasonlításban már harmadik hónapja lassul. Bár vannak olyan termékek, amelyek olcsóbbak lettek márciusban, 2023 februárjához képest összességében 1,5 százalékkal lettek drágábbak az élelmiszerek. A Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők azt emelték ki, hogy egyelőre nem jelentek meg az adatokban a boltok akciói, a mostani számítások szerint erre legkorábban áprilisban kerülhet sor.

Vannak olyan élelmiszer-kategóriák, amelyek termékei némileg többe kerülnek februárhoz viszonyítva, azonban mindinkább kirajzolódik a tendencia, 

hogy a háztartások számára vélhetően már nem nő tovább a bolti élelmiszer-vásárlás terhe 

– mondta Héjja Csaba szenior elemző. Az élelmiszerek havi átárazódásának mértéke a tavalyi azonos időszakban mért 2 százalékról mérséklődött 1,5 százalékra. „Ez egyrészt azt mutatja, hogy a boltokban a szokásos első negyedéves áremelések kisebb mértékűek voltak, másrészt pedig alátámasztja, hogy a tavaly tapasztalt folyamatok ellenkezőjét láthatjuk, és mérséklődhet az élelmiszer-vásárlás terhe a háztartások számára, amennyiben emelkedik a jövedelmük” – magyarázta a szakértő.  

A friss adatokat havi összevetésben vizsgálva hozzátette, februárhoz képest az átlagos 1,5 százaléknál nagyobb mértékben emelkedett a friss zöldségek, például a sárgarépa, valamint a gyümölcsök és az édességek ára. Az előbbi két kategória esetében ez a szezonalitás eredménye, az utóbbinál pedig a cukor és a kakaóbab emelkedő világpiaci árára vezethető vissza. Szintén az átlagnál jobban, 1,5-2 százalékkal drágultak az italok. „A borok például azért, mert lassan piacra kerülnek az új évjáratok, amelyek a nagyobb előállítási költség miatt már magasabb áron lesznek elérhetők. De jelentősebb, az előző havi 6 százalék után újabb 5 százalékos dráguláson esett át sokak kedvence, a kávé is” – fejtette ki Héjja Csaba. 

Az élelmiszerek drágulásának éves ütemével kapcsolatban az elemzők rámutattak, egy átlagos bevásárlás 42,6 százalékkal kerül többe, mint tavaly márciusban, de a kenyér, a tejtermékek vagy épp a sajt akár 50 százalékkal is drágább az egy évvel ezelőttihez képest. A szakértők várakozásai szerint júliustól ezek a számok várhatóan lényegesen alacsonyabbak lesznek, mert tavaly tavasszal már nagyot emelkedtek az árak a boltokban. „A mai árakat pedig már ezekhez viszonyítjuk.”