Erősen leértékelte a devizában tartott megtakarításokat a forint utóbbi időszakban tapasztalható erősödése: a hazai fizetőeszköz az árfolyam októberi mélypontja óta – a hét elejéig – bő 14 százalékot erősödött az euróval, és nagyjából 24 százalékot a dollárral szemben. (Más kérdés, hogy ehhez képest ma változott némileg a helyzet, hiszen a forint árfolyama jelentősen korrigált a devizapiacon.)

euro
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Bár a forint pozíciói sokat javultak az euróhoz és a dollárhoz képest is – a hazai megtakarítók szempontjából főként az előbbi érdekes –, fontos figyelembe venni azt is, hogy az árfolyamon elszenvedett veszteségnek feltehetően csak egy kis részét realizálják ténylegesen a háztartások, hiszen a devizában tartott befektetéseknél elsősorban a felhalmozás a jellemző, vagyis 

a lakosság többnyire fokozatosan növeli az ilyen megtakarításait, függetlenül az árfolyamok alakulásától. 

A devizabetétek aránya februárban

Erre utal, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint a 2023 februárjáig számított egy évben csak két olyan hónap volt, amikor a devizabetétek tranzakcióinak – vagyis a friss befizetéseknek és a pénzkivonásoknak – az egyenlege negatív volt, vagyis amikor a lakosság több devizát vett ki a számláiról, mint amennyit befizetett. Ráadásul a jelzett időszakban nagyon erősen a befizetések felé billent a mérleg, hiszen a tranzakciók egyenlege 2022 második hónapja és az idei február között 485 milliárd forintos pluszt mutatott.

Az MNB adatai szerint egyébként az utóbbi időben látványosan nőtt a direktben idegen fizetőeszközben tartott megtakarítások – vagyis a betétek és a készpénz – volumene. 

Ami a devizabetéteket illeti, azok állománya 24,4 százalékkal, 2423,9 milliárd forintra ugrott a februárig tartó egy év alatt.

Eközben a teljes lakossági állomány 7,9 százalékkal, 11 919,3 milliárd forintra zsugorodott, így a devizabetétek aránya 15,1-ről 20,3 százalékra növekedett a teljes portfólión belül. Figyelemre méltó egyébként, hogy a devizabetéteiket szinte egyáltalán nem kötik le a kisbefektetők: 2023 februárjában

az állomány 84 százaléka pihent szabadon a számlákon, ami még a teljes piacon megszokottnál is magasabb arány.

A deviza készpénz állománya IV. negyedév

A devizakészpénz állománya – amelyről tavaly év végi a legfrissebb jegybanki adat – szintén figyelemre méltó mértékben, bő 30 százalékkal emelkedett egy év alatt, és már meghaladta az 500 milliárd forintot.

Mindezek nyomán az év elején csaknem 3000 milliárd forintnyi közvetlen devizamegtakarítással rendelkezett a magyar lakosság, amire korábban még nem akadt példa.