Szerdán kezdődik a parlamentben a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája, az Országgyűlés várhatóan még a tavaszi ülésszak alatt szavaz a törvényjavaslatról – mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden, egy gazdasági újságíróknak szervezett sajtóbeszélgetésen. A törvényjavaslat fő üzenete az, hogy amíg van magyar munkavállaló, addig az üres állásokra magyar dolgozókat vesznek fel.

Czomba Sándor
Fotó: Kallus György/VG

Az államtitkár közölte: a törvényjavaslattal azt szeretné elérni a kormány, hogy a munkaerőpiaci folyamatokat szabályozott keretek között tudja tartani, ugyanis már a közeljövőben több nagyberuházás is indul az országban, és ezek elindulása, fellendülése több százezer új munkavállaló foglalkoztatását teszi szükségessé. Egyes becslések szerint mintegy 500 ezer fő új munkaerőt igényelnek az újonnan beinduló beruházások.

Elfogadása esetén az új törvény megkülönbözteti majd a vendégmunkásokat, de megmarad a harmadik országbeli foglalkoztatottakról szóló jogszabály is. A vendégmunkásoknak könnyebb lesz az elhelyezkedés, a tartózkodási engedély mellé ugyanis automatikusan megkapják a munkavállalási engedélyt is.

Az államtitkár közölte: a magyar dolgozók munkavállalását kvóta védi majd, 

csak olyan számban érkezhetnek vendégmunkások hazánkba, amennyit az előre meghatározott kvóta engedélyez számukra.

 A kvótákról a foglalkoztatásért felelős gazdaságfejlesztési miniszter, a külügy- és külgazdasági miniszter és az idegenrendészetért felelős belügyminiszter közösen dönt majd.

Minősített-kölcsönbeadón és kedvezményes foglalkoztatón keresztül érkezhetnek a vendégmunkások Magyarországra. A vendégmunkások esetében rendeletben határozzák meg azon országok listája, ahonnan érkezhetnek vendégmunkások.

Számos szigorítást is tartalmaz majd az új törvény. 

Az új szabályok nem engedik a vendégmunkások családegyesítését, illetve magyarországi letelepedését sem, és 2 plusz 1 évben, azaz összességében 3 évben maximálják a lehetséges tartózkodási engedélyek időtartamát is a vendégmunkások számára.

Czomba Sándor közölte: a jövőben rendeletben meghatározott országokból jöhetnek majd a vendégmunkások, és rendelet fogja meghatározni azt is, hogy mely szakmából nem jöhetnek vendégmunkások dolgozni Magyarországra. Most minden cégnél azt lehet érzékelni, hogy hosszútávon, magyar munkaerőben gondolkodnak a munkáltatók.

Jelenleg mintegy 81 ezer harmadik országbeli munkavállaló dolgozik Magyarországon. „ Izgalmas kérdés lesz a kvóták megállapítása” - mondta az államtitkár.