Magyarországon jó néhány akkumulátorgyár épült az elmúlt években, azonban az idei évben tovább gyorsult az elektromos autók nélkülözhetetlen alkatrészeit gyártó üzemek terjedése. A mostani írás azt vizsgálja, hogy milyen jelentősebb események történtek a szektorban az idén. Már az év elején, januárban hatalmas viharokat kavart a világ legnagyobb akkugyártójaként ismert CATL Debrecenbe tervezett üzeme. A beruházáshoz tartozó közmeghallgatás óriási viharokat kavart, de a gyár építését nem sikerült leállítani.
Februárban aztán csaknem 70 milliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon, amelynek keretében 2024 végéig logisztikai központot hoz létre, illetve bővíti a kéziszerszám- és akkumulátorgyártást Miskolcon. Az Európai Bizottság ugyancsak februárban jóváhagyta a Samsung SDI elektromosjármű-hajtó akkumulátorokat gyártó létesítményének nyújtott 89,6 millió eurós magyar állami beruházási támogatást. Az év második hónapját tehát főként a már itt lévő beruházások bővítései jellemezték.
Amint a Bosch beruházása is jelzi, az akkumulátorok nem csak a villanyautók esetén fontosak, és erre utal az Energiaügyi Minisztérium márciusi bejelentése is az energiatároló hálózat kiépítésére szolgáló pályázat kiírásáról. A 62 milliárd forintos keretösszeggel induló pályázat segítheti a napelemek termelte áram felhasználását. Márciusi hír az is, hogy az Óbudai Egyetem és a Gödön gyárat fenntartó Samsung SDI a képzés során is együttműködik.
Áprilisban a dél-koreai EcoPro mintegy 280 milliárd forintos beruházásának alapkövét tették le Debrecenben, míg májusban arról érkezett bejelentés, hogy nagyjából 400 milliárdos beruházással szintén Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a kínai Eve Power.
Júniusban érkezett a hír, hogy a japán Denso autóipari beszállító elektromos, illetve hibrid meghajtású járművek alkatrészeinek gyártására szakosodott divíziót hoz létre Székesfehérváron. A 25 milliárd forintos beruházást az állam 3,6 milliárddal támogatja. Az akkumulátorgyártás fontosságát jelzi az a júniusi hír is, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a hivatalában fogadta Sundong Changot, az Ecopro Global Hungary, Daniel Sont, a Samsung Electronics Hungary elnökét, Hang-ki Moont, az SK On Hungary ügyvezető igazgatóját, valamint Hyun Jungot, a Samsung SDI Hungary alelnökét, vagyis a hazánkban jelenlévő dél-koreai akkumulátorgyártók vezetőit. A hónap végén pedig a kínai Huayou Cobalt 520 milliárd forintból megvalósuló ácsi katódgyáráról szóltak a hírek, amit később a BYD fóti akkumulátor összeszerelő üzeméről szóló bejelentés követett.
Csütörtökön pedig az idei év legnagyobb beruházását jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amely szerint 580 milliárd forintból építi fel a kínai Sunwoda az első európai akkumulátorgyárát Nyíregyházán.