Újabb 112 milliárdot kap Debrecen
Újabb, több mint 112 milliárd forint fejlesztési forrást kap Debrecen egy júliusi kormánydöntés értelmében – jelentette be a térség fideszes országgyűlési képviselőinek részvételével tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Papp László (Fidesz–KDNP) polgármester, hozzátéve, hogy a beruházási programba több olyan projekt is visszakerült, amelyet tavaly ősszel központi költségvetési megfontolásokból függesztettek fel.
A polgármester felidézte, hogy a város egy korábbi kormánydöntés értelmében is kapott 175,5 milliárd forintot gazdaságfejlesztésre, amelyet víziközmű, illetve vasúti infrastruktúra fejlesztésére fordíthatnak.

Fotó: Molnár Péter
A mostani, 112,198 milliárd forintos összeget elsősorban közúti közlekedésfejlesztésre fordítják,
de megvalósulnak belőle a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a biztonság szempontjából is fontos beruházások is.
Ezek közül Papp kiemelte a helyi közlekedés energiaellátását biztosító, több mint negyvenhektáros területen megvalósuló két napelemparkot, valamint a 600 millió forintból létrehozandó, a gazdasági övezetek körül megvalósuló monitoringrendszert. A gazdasági övezetek köré véderdőket is telepítenek.
A polgármester elmondta, hogy nemcsak a gazdaságot, hanem egyidejűleg a város különböző területeit is fejlesztik, hogy élhetőbbé tegyék Debrecent. Szólt arról is, hogy több távlati fejlesztés tervezését is megkezdik a forrásokból.
Papp jelezte azt is, hogy számos városi közlekedési csomópont átalakítása mellett elindul a város legrégebbi felüljárója, a Vágóhíd utcai, vasút feletti híd fejlesztésének előkészítése és a debreceni keleti elkerülőút környezetvédelmi engedélyének megszerzése. Ez utóbbi a politikus szerint a legnagyobb jelentőségű döntés.
A városvezető elmondta azt is, hogy
a BMW-autógyárat is magába foglaló északnyugati gazdasági övezetben 250 kamion egyidejű fogadására alkalmas logisztikai központ épül egy új NAV-irodaházzal,
ezáltal a kamionoknak nem kell átmenniük a város keleti részén lévő vámudvarba, ami jelentősen csökkenti az átmenő forgalmat. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában – ami ugyancsak a kormányzati támogatási csomag része – számos vasút- és közútfejlesztés is megvalósul.
A terület országgyűlési képviselője, Kósa Lajos leszögezte, hogy minden olyan beruházást megvalósítanak, ami a debreceniek érdekét szolgálja, jólétét segíti, de semmi olyat, ami rontaná az életminőséget, vagy hátrányosabb helyzetbe hozná a helybelieket.
A képviselő szerint fontosak a hasznos, a gazdasági tevékenységet szolgáló beruházások, de jelezte, hogy ezek folyamatosan, nem egyszerre valósulnak meg, van olyan fejlesztés, amelynek még csak az előkészítése kezdődik meg, de arra is rendelkezésre állnak a források.
Képviselőtársa, Pósán László kiemelt fontosságúnak nevezte a keleti elkerülőút előkészítését, annak elkészültével keleti irányba terjeszkedhet a város, és kiemelte a monitoringrendszer kialakítását is, amelyre azért van szükség, hogy a gazdaságfejlesztés ne legyen negatív hatású az emberekre.