Oda kell adni novemberben a nyugdíjasoknak az őket megillető emelést – erről is beszélt hétfőn a parlamentben Orbán Viktor. A miniszterelnök az őszi ülésszakot megnyitó napirend előtti felszólalásában tért ki a küszöbön álló nyugdíjkorrekcióra.

Azt mondta, hogy Magyarország politikailag kellően stabil, gazdaságilag pedig kellően erős ahhoz, hogy letörje az inflációt, megőrizze a nyugdíjak és a fizetések értékét, a munkahelyeket, és hogy jövőre ismét jelentős gazdasági növekedést érjen el. Úgy fogalmazott:
Képesek leszünk novemberben is odaadni a nyugdíjkorrekciót, ami ilyen gazdasági körülmények között jó hír.
Felhívta a figyelmet, hogy más országban 17 százalékos mellett mindössze 2 százalékos nyugdíjemelés történt, mert ott a nyugdíjasok kárára akarják megoldani a helyzetet. Ahogy Magyarországon is volt példa 2010 előtt egyhavi nyugdíj elvételére, és az ápolók, a tanárok és a tisztviselők egyhavi fizetésének eltörlésére is. A magyar kormány nem akar így eljárni, mert ezekből éppen elég volt egyszer is. A magyarok nem kérnek ebből, a kormány pedig
- nem akar elvenni egyhavi nyugdíjat,
- és oda fogja adni azt az összeget a nyugdíjasoknak, ami a megélhetésükhöz kell.
Egyúttal kifejezte a reményét, hogy év végéig egyensúly áll be a bérek és az árak emelkedése között, hogy legalább éves átlagban ne csökkenjen a reálbér, tehát minimum annyi legyen az éves béremelés, mint az éves infláció. A következő évben a gazdaság és a bérek is újra növekedésnek indulhatnak, nagy valószínűséggel nagyobb mértékben, mint a drágulás. Ugyanez várható 2025-ben is.
Nyugdíjkorrekció: a kormány már tudja, hogy idén mennyit ad, és ezt napokon belül bejelentiFontos vendég járt a szerdai kormányülésen. Olyan számokat mutathatott a kabinetnek, amelyekből eldőlhetett, mekkora lesz a nyugdíjkorrekció 2023-ban. A hivatalos döntésre már nem kell sokat várni. |