Ma már semmi nem emlékeztet azokra az időkre, amikor sokan lényegében rettegve közelítettek a határátkelőhöz, mert sosem lehetett tudni, melyik autó sofőrjének int a vámos, hogy álljon félre. Ugyanis bontják az átkelő épületeit. Az ablakok betörve, a vízvezetékek kiszabva – számolt be a november eleji állapotokról a Kisalföld című helyi lap.

hegyeshalom
Romok és galambürülék. Ennyi maradt az egykori hírhedt határátkelőből, jelenleg bontják a főépületet.
Fotó: Cs. Kovács Attila / Mediaworks

Rövidesen indul a tereprendezés. Szőke László, Hegyeshalom polgármestere a lapnak az előzményeket ismertetve elmondta, azt ingatlan az államé, a nemzeti vagyonkezelő gyakorolja a tulajdonosi jogokat. A hegyeshalmi önkormányzat még 2012-ben kötött bérleti és üzemeltetési szerződést a területre, 2015-ben vetődött fel a gondolat, hogy az autópálya vonalának kiegyenesítése miatt lebontják a főépületet is. A mostani elképzelések szerint ezen a területen, mindkét oldalon autópálya pihenőt alakítanak ki. A két létesítményt felüljáróval vagy aluljáróval kötik össze. Lesz benzinkút, illetve a kilépő oldalon egy nagyobb méretű kamionos pihenőt terveznek.

Az átkelő főépületét egyébként 1982-ben adták át. A nagyhatár a San Diegó-i határátkelő másolata. Hazánk európai uniós csatlakozásáig működött a vám ellenőrzés, a schengeni csatlakozással, 2007-ben a sorompókat is leszerelték. Ma már lényegében csak a galambok „használták”, látványa pedig messze nem olyan ijesztő, mint négy évtizede volt – zárul a lap cikke.