Magyar gazdaság

Cigicsikkel lehet szavazni az egyik budapesti kerületben

A helyi önkormányzat és a Füstmentes.hu együttműködésével indított Csikkmentes 2. kerület elnevezésű projekt célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét a környezeti ártalmak redukálásának fontosságára, az eldobott cigarettacsikkek által okozott környezeti károkra, valamint a hulladékelhagyás csökkentését szolgáló fogyasztói magatartásra. A kampány részeként szemléletformáló gyűjtőedényeket helyeznek ki a közterekre, ezek felületét a szervezők a kezdeményezés üzeneteinek kommunikálására, illetve felhangosítására is használják. A II. kerületben szinte naponta riasztják az önkéntes tűzoltókat, akiknek egy eldobott cigarettavég milliós költségeket okozhat.

„Bár számszerűsíteni egyelőre még nem lehet, de attól még tény, hogy ezáltal kevesebb szemét lesz az utcákon. Vagyis nem kell majd összegyűjteni, -söpörni annyi csikket, és káros anyagból sem jut annyi a környezetünkbe, mint ha eldobnánk őket. Nem beszélve arról, hogy ezáltal a csatornarendszerünket, ívóvízhálózatunkat is megóvhatjuk, ezeket a járulékos hasznokat pedig nem lehet forintosítani” – felelte a Világgazdaság kérdésére Kovács Márton II. kerületi alpolgármester a helyi önkormányzat és a Füstmentes.hu együttműködésével indított Csikkmentes 2. kerület elnevezésű program sajtóeseményén. 

A szakemberek szerint a legjobb megoldás, ha el se kezdünk dohányozni.
Fotó: Uniomedia

 

Súlyos milliókba kerülnek az eldobott cigicsikkek

A projekt célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét a környezeti ártalmak redukálásának fontosságára, az eldobott cigarettacsikkek által okozott környezeti károkra, valamint a hulladékelhagyás csökkentését szolgáló fogyasztói magatartásra. A kampány részeként szemléletformáló gyűjtőedényeket helyeznek ki a kerület köztereire. Ezek felületét a szervezők a kezdeményezés üzeneteinek kommunikálására, illetve felhangosítására is használják. Az eseményen kiállított darabon például ez szerepelt: 

Tudta, hogy évi 4,5 ezermilliárd csikk végzi az utcán világszerte?

A kérdésre válaszolni a cigarettavégek elhelyezésével lehet.

Mindeközben a tűzoltóságnak egy eldobott csikk súlyos milliókba kerülhet – erről Rozsos Zsolt, a Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke beszélt. Hozzátette: „Egy erdőtűz nem tízperces feladat, sok esetben több mint egy napig eltartanak az oltási műveletek. Ez idő alatt 

a járműveket általában menet közben kell tankolni, ennek a költsége pedig legalább 70-80 ezer forint.”

II. kerület: 85 ezer ember; 36 négyzetkilométer; 300-as esetszám

A II. kerületben mintegy 85 ezer ember lakik 36,34 négyzetkilométeren, ebből rengeteg a természetvédelmi terület. Rozsos elárulta, hogy önkéntes létükre nagyon magas riasztási számmal dolgoznak, idén megközelítőleg már 300-szor kellett kivonulniuk.  

A példátlan számú erdőtűz harmadik éve okoz nagy környezeti és gazdasági károkat az Európai Unióban. Bár ezeknek a 96 százalékát emberi tevékenység okozta, a helyzetet súlyosbítja az éghajlatváltozás miatt megnövekedett tűzveszély. 

A II. kerületben kihelyezett cigarettacsikk-gyűjtő edények szavazóurnaként funkcionálnak. 
Fotó: Uniomedia

 

Kétmillió magyar gyújt rá rendszeresen

A cigarettacsikkekben egyébként nem csupán a műanyag részecskék okozhatnak súlyos környezeti szennyezést, hanem az égése során keletkező hétezer vegyület is, amely ezáltal bekerül a levegőbe, vízbe, talajba. A részecskék közül 93-ról megállapította az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA), hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. 

Magyarországon ma a legoptimistább becslések szerint is legalább kétmillióan gyújtanak rá rendszeresen, és 800 ezerre tehető azoknak a száma, akik szeretnének változtatni dohányzási szokásaikon, de a nikotinfüggőségük miatt nem képesek rá. A szakemberek ezúttal is megerősítették: a legjobb, ha el sem kezdünk dohányozni, vagy ha mégis, akkor döntsünk a leszokás mellett.

 

Füstmentes hu cigi leszokás cigaretta dohányzás
Kapcsolódó cikkek