BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megvetette a lábát a forint péntek reggel

A fontosabb nemzetközi devizákkal szemben stabil maradt a forint péntek reggel. A korábbi várakozásoknál még erősebb is a magyar fizetőeszköz. Az év elejéhez képest is erősödött a forint, 5,1 százalékkal az euró, 6,8 százalékkal a dollár és 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben.

Szinte nem változott a forint árfolyama péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Stack,Of,Hungarian,Banknotes,Money,(forints).,Europe,Hungary
Fotó: Shutterstock

Az eurót reggel hét órakor 379,35 forinton jegyezték az előző esti 379,49 forint után, a dollár 347,75 forinton áll 348,03 után, a svájci frank pedig 393,78 forinton 393,88 után.

Péntek reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a hétfői kezdésnél, 0,2 százalékkal az euróval és a dollárral szemben és 0,5 százalékkal a svájci frank ellenében.

A novemberi kezdéshez képest a forint erősödött, 0,9 százalékkal áll erősebben az euró és a svájci frank ellenében, a dollár ellenében pedig 3,8 százalékkal.

Az év elejéhez képest is erősödött a forint, 5,1 százalékkal az euró, 6,8 százalékkal a dollár és 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben.

Hogyan változik a forint árfolyama az év végéig?

Ahogy arról a Világgazdaság írt, a 390-es szint környékén vagy felette fejezheti be az idei esztendőt a forint az euró ellenében az elemzői konszenzus szerint. A hét hazai befektetési szakértő bevonásával készült felmérés eredménye rámutat: az euró-forint árfolyamra rengeteg külső és belső tényező lehet hatással az év utolsó négy hónapjában, elsősorban azonban az MNB kamatpolitikája, a nemzetközi energiaárak alakulása és az európai uniós források megérkezésének kérdése befolyásolhatja a kurzus alakulását.

A hazai befektetési szakértőktől arra a kérdésre vártuk a választ, hogy az adatvezérelt működésre hamarosan átálló MNB várhatóan szigorú kamatpolitikáját látva hogyan alakulhat az euró-forint keresztárfolyam az év végén.

Zakár Tivadar, a BÉT kijelölt tanácsadójaként működő Univerz Invest Zrt. cégvezetője – a megkérdezett elemzők többségével egyetemben – a forint romlása mellett tette le a voksát. Zakár Tivadar kiemelte: a régiós valutákhoz képest a forint idegesebbnek tűnik, még az első féléves jelentős árfolyam-erősödés ellenére is. 

Az MNB adatvezérelt kamatpolitikáját is elfogadta a piac, azonban a recesszióban lévő magyar gazdaság és az infláció nem könnyíti meg a forint helyzetét

– tette hozzá a szakértő. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.