BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ha így folytatódik, hamarabb ér körbe a Debrecen melletti elkerülő, mint az M0-s

Budapest irigykedhet, hogy milyen volumenű infrastrukturális beruházások valósulnak meg Debrecenben a következő években.

Nemcsak nyugatról, hanem keletről is lesz elkerülő út Debrecenben, miután még novemberben aláírták a 22 kilométer hosszúságú út előkészítéséről szóló szerződést, ami egyebek mellett meghatározza majd a nyomvonalát – írja a Dehir. A keleti elkerülő 20,9 kilométer hosszú lesz, és a 47-es, valamint a 354-es főutakat köti össze. Az út a 47-es főútnál a 481-es főút, azaz a debreceni déli elkerülő út folytatásaként épül meg, a végszelvénye a 354-es főúton, Debrecen és Bocskaikert között, Pallagtól megfelelő távolságra lesz. Az út kétszer egy sávos lesz, és hét csomópontot terveznek rá.

20220413 DebrecenTisza István utca és a Hatvan utca kereszteződésében felújítási munkálatokat végeztek.Fotó: Czinege Melinda CZM Hajdú-Bihari Napló
Fotó: Czinege Melinda / Hajdú-bihari Napló

Húsz nap, több mint félmilliárd forint

Mivel nyugatról az M4-es, délről pedig a 481-es szegélyezi a települést, így ha az elkerülő megépül, azzal pár kilométer híján létrejön a Debrecen melletti körgyűrű, amitől még Budapest és az M0-s nagyon messze van – még ha egy 200 ezres város mellett mást jelent is megépíteni egy elkerülőt.

A nyertes cégnek a tanulmányterv mellett a közúti biztonsági hatásvizsgálat és a környezeti hatástanulmány elkészítése is a feladata lesz. 

A több mint félmilliárd forintos megrendelés teljesítésére 20 hónapja lesz a konzorciumnak.

Amikor ez a tanulmányterv a rendelkezésre áll, akkor kezdődhet a kiviteli tervek elkészítése, legvégül pedig az út megépítése. Pántya József az ünnepélyes aláíráson elmondta, ahogy Debrecen gazdasága egyre inkább fejlődött, nagyobb figyelem fordult a közlekedésfejlesztési terveire is. Az elmúlt időszakban az Építési és Közlekedési Minisztérium tizenkilenc közbeszerzést indított el a debreceni közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, melyeknél legkésőbb 2024 első negyedévében köthetik meg a szerződést. A közbeszerzések között vannak tervezési és kivitelezési tenderek is.

Erősen Debrecen-fókuszú az utazáságazat

A Dehir szerint Pántya úgy fogalmazott: 

Erősen Debrecen-fókuszú az Építési és Közlekedési Minisztérium utaságazata.

Pósán László országgyűlési képviselő közölte, régóta várt fejlesztés előkészítése indulhat meg, hiszen a jelenlegi átmenő forgalom a keleti oldalon is ki tudja kerülni a várost, ezzel pedig csökkenhet a forgalom a debreceni utakon. Kiemelte, a tanulmányterv elkészítése több mint tervezői feladat, mivel érdekegyesítésre van szükség a megfelelő nyomvonal megtalálásához.

Óriási autópálya-építést jelentett be Lázár János: ez lehet minden idők legdrágább sztrádája Magyarországon

Jövőre indulhat el Zalaegerszeg bekötése a hazai gyorsforgalmi hálózatba, a 44 kilométeres szakasz megépítésének teljes költségét 400 milliárdra taksálta egy sajtóeseményen Lázár János építési és közlekedési miniszer. A kilométerenkénti 9,2 milliárd forint még az M6-os fajlagos költségén is túltesz.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.