BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vitályos Eszter: nyugdíjemeléssel kezdődik az új év

Hatszázalékos nyugdíjemeléssel kezdődik a 2024-es év, a januári emeléssel átlagosan havi több mint 13 ezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a 2023 decemberinél – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebookra kedden feltöltött videóban.

Fotó: Kallus György/Világgazdaság

Vitályos Eszter kiemelte, „kemény év van mögöttünk”; 2023-ban sokat tettek a háború és a szankciók miatti magas infláció letöréséért.
Az infláció mostanra csillapodott, és a nyugdíjasoknak novemberben kiegészítő nyugdíjemelést fizettek, januárra visszamenőleg. 

A novemberi korrekcióval együtt ebben az évben 18,5 százalékos nyugdíjemelést kaptak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők – idézte fel az államtitkár.

Az emelés mintegy két és fél millió embert érint – jelezte.
Vitályos Eszter elmondta: 2024-ben a nyugdíjakat először január 12-én utalják a bankszámlákra, illetve a postás a szokásos munkanapokon viszi a nyugdíjasoknak.

Fontos felhívást intézett a nyugdíjasokhoz az államkincstár: megjelent a naptár, mikor utalnak 2024-ben

Nyilvánosságra hozták a pontos dátumokat, mikor utalja az állam a nyugdíjakat jövőre.

„Az idősek a nehezebb időkben is számíthatnak ránk” – fogalmazott.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy 2010 óta a nyugdíjak összege több mint duplájára emelkedett, a vásárlóereje pedig 20 százalékkal nőtt.
 

 

A januári nyugdíjemelés után, ha év közben azt állapítják meg, hogy a várható éves infláció 6 százaléknál magasabb lesz, a kormány jövő novemberben is kiegészíti visszamenőleg a nyugdíjakat

– közölte.
Kiemelte azt is, hogy februárban ismét pénzt hoz a postás, akkor az emelt összegű 13. havi nyugdíjat küldik majd az időseknek.

Már csak pár nap maradt visszakérni 150 ezer forintot az államtól

Nagy a tét az év végi hajrában az öngondoskodók számára.

 

Biztos vagyok benne, hogy a nyugdíjasokat az is megnyugtatja, hogy a kormány továbbra is megvédi a rezsicsökkentést

– tette hozzá az államtitkár.
Brüsszel bármennyire követeli, hogy töröljük el, az átlagfogyasztásig továbbra is garantálja a kormány a rezsicsökkentett árakat – erősítette meg Vitályos Eszter.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.